Ismét bombát találtak Budapesten, az IX. kerületben. A Feltehetően kéttonnás szerkezetet a főváros IX. kerületében a Vaskapu és a Tóth Kálmán utca kereszteződésben egy építkezésen találták. A területet kedd reggel 9 órától kezdik kiüríteni – közölte Hajdú Gábor ezredes, tűzszerészparancsnok hétfő este az MTI-vel.
A kedd reggeli kiemelés idejére egy kilométeres körzetben mindenkit kitelepít a rendőrség. Több főútvonalat és utcát lezárnak, csakúgy mint a Lágymányosi hidat. A Petőfi hídon egyenesen át lehet haladni, de a hídlejáróknál nem lehet majd lekanyarodni. 9 órától csepeli HÉV sem közlekedik majd az érintett szakaszon.
A BKV járatainak korlátozásáról egyelőre nem született döntés, mivel még arról sem határoztak, hogy kedd reggel milyen utakat zárnak le, a IX. kerületi kapitányságon kedd reggel fél 8-kor tartanak erről egyeztetést, a BKV ennek megfelelően alakítja ki járatai útvonalát, mondta el kérdésünkre a fődiszpécser
BKV-figyelő / Index / MTI