Közélet

Hiába nyomta a vészjelzőt, továbbment a metró

Metrón még nem, de buszon annál többször nyomtam már meg vészjelzőt. A Localo buszokon mindig visszanyílik az ajtó, és így próbálom jelezni a buszvezetőnek, hogy álljon meg, vagy zárja be, mert baj lesz. Az eddigi 5-6 alkalomból egyszer sem vette észre a vezető a vészjelzőt, hiába nyomtam meg kétszer is. Mondanom sem kell, hogy amikor véletlenül dőltem neki, akkor egyből kipattant a fülkéből és elkezdett anyázni. A levél alatt metróvezetők véleménye olvasható (természetesen ezek nem a BKV hivatalos válaszai, arra mi nem tudunk most éveket várni)

Tisztelt BKV!

A mai napon 2008. 06.06.-án a Keleti pályaudvar felől a Stadionok metró állomásra kb. 12.05-kor beérkező metrószerelvény leghátsó, 219 számú kocsijának ajtajai egyáltalán nem nyíltak ki! A kocsiból 20-30 fő ezért nem tudott leszállni, természetesen ebbe a kocsiba felszállni sem tudtak.

Mindezt sem a metróvezető(k) sem a forgalmi ügyeletes nem vette észre! A kocsiban megnyomtuk a vészjelzőt amire a vezető nem reagált, hanem elindult mintha minden rendben ment volna, majd amikor a szerelvény a Pillangó utcai megállóban megállt, akkor kérdezte csak meg a hangosbemondón keresztül, hogy mi történt.  Egyébként ekkor tudtunk csak leszállni, ezen az állomáson ugyanis a menetirány szerinti jobb oldali ajtók nyílnak. Az eseményt a forgalmi ügyeleten jelentettük, ahol azt mondta a szolgálatot teljesítő kollégája, hogy telefonál az Örs vezér terére, jegyzőkönyvet nem vett fel.

Kérem önöket , haladéktalanul végezzék el az 219. számú metrókocsi és az adott szerelvény műszaki felülvizsgálatát!

Kérdéseim az esettel kapcsolatban:

A metróvezető(k), hogyhogy nem veszik észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? A forgalmi ügyeletes*, hogyhogy nem veszi észre, ha egy kocsinak az ajtajai egyáltalán nem nyílnak ki? Hogy veheti semmibe a vészjelző jelzését a metró vezetője (illetve vezetői mert általában ketten-hárman is vannak a vezetőfülkében)?!

Miért indul el a szerelvénnyel a vezető, ha  hallja a vészjelzőt!? (Mi egyébként azt gondoltuk, hogy a vészjelző sem működik, de mint később kiderült a vezető mégis hallotta.)

*Ha  az állomáson levő  kameráik rögzítenék a felvételeket, akkor önök most vissza tudnák nézni az eseményeket.

Török József

Metróvezetői észrevételek:

A vésztelefonra rá van írva, hogy “A gomb folyamatos nyomása mellett tájékoztassa a vezetőt”, tehát beszélni kellett volna és nem csak megnyomni. Ennek ellenére hiba volt a járművezető részéről, hogy kiindult az állomásról. Ennek szubjektív oka, valószínűleg az, hogy sokszor indokolatlanul nyomkodják a vésztelefont. Ez akkor is hiba volt!

Az utolsó kocsi ajtó nyílását, ami a kelet-nyugaton 80-100 méterre van, elég nehéz észrevenni, nem ismerem ennek a kocsinak a külső fehérlámpa visszajelzését, de kétesélyes a láthatósága és a visszajelzése.

A forgalmi ügyeletesnek millió egy dolga van észak-délen, nem tudom, hogy kelet-nyugaton hogy van, de a jegyárusítás, utastájékoztatás, telefonok, stb, stb, sok energiát elvon a forgalmistától.

A vészjelzőt az előbb kitárgyaltuk, az eseményrögzítőn esetleg vissza lehet nézni a vészjelzést.

Pro és kontra, sajnos bármi történhetett!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik