Tisztelt BKV vezetőség!
Levelemmel egy igen komoly és elgondolkodtató esetre szeretném felhívni figyelmüket. Panaszlevelem egy autóbuszvezetőre vonatkozik, aki a KTK-398 rendszámú Volvo buszt (30-as járat), tegnap, 2008. április 02-án délután vezette.
Az eset tulajdonképpen két eset egyszerre. Az első incidens délután fél hat előtt nem sokkal történt a Futár u-i megállóban, ahol két gyermekemmel és egy műanyag játék motorral várakoztunk a buszra. A fent említett autóbusz begördült a megállóba, ahol összesen kb. 4-5 utas várakozott, velünk együtt. A hátsó ajtó volt előttünk, így azon szálltunk fel. Felszállásunk után az autóbuszon 10-15 utas volt velünk együtt összesen. Senki sem állt. Alig léptünk fel fél lábbal a felső lépcsőre a sofőr elindult, úgy hogy én és a gyerekek hátra estünk a hátsó üléshez. Az ott ülő fiatalok segítettek fel bennünket. Ekkor hangosan odaszóltam a vezetőnek, hogy “legalább azt várja meg, hogy rendesen felszálljunk, mielőtt elindul”. Meghallotta, hogy szóltam, mert a benti visszapillantó tükörben megnézett bennünket, de különösebben nem reagált.
Három megálló múlva a Szegedi útnál akartunk kiszállni (második incidens). Időben megnyomtuk a leszállásjelző gombot. A busz megállt és én leléptem a buszról és visszanyúltam a kisfiamért, jobb kezemmel kitartva a motort a buszból, hogy látható legyen, még nem fejeztük be a leszállást. Eközben a kislányom önállóan lépdelt le a busz lépcsőjén (ezt naponta kétszer teszi meg). Már éppen leléptünk volna mindannyian, mikor a sofőr ránkcsukta az ajtót és elindult. Gyakorlatilag “megfelezett” bennünket az ajtóval. Kiabáltam én is, az utasok is, mire egy fél méter után megállt a vezető. Felháborodottan kiabáltam továbbra is, de úgy tűnt ki sem akar szállni a buszból. Végül, talán a felháborodott utasokra tekintettel, mégis kiszállt, és csak annyit kérdezett, hívjon-e mentőt? Engem csitítgatott, ahelyett, hogy minimum bocsánatot kért volna. Annyi észrevétele volt, hogy miért nem a középső ajtón szálltam fel? Nem is értettem a kérdését, hiszen egyrészt nem volt nálam babakocsi (a gyermekeim már kinőttek belőle régen), másrészt belegondolni sem merek, hogy mekkorát repültünk volna a gyerekeimmel, ha a középső ajtónál felszállva indít rögtön a sofőr, ahol még ülések sincsenek, hogy legalább azok feltartanának az eséstől. Tekintettel arra, hogy a sofőr bár látott bennünket a buszmegállóban beállásakor, mégis teljes felszállásunk előtt indított, a leszállásjelzőgomb megnyomása ellenére sem volt figyelmes leszállásunkkor (az első incidens ellenére sem), vélhetően a visszapillantótükröt sem használta, nem akart kiszállni a buszból, megnézni, hogy mi történt, személyes reakciójában a nemtörődömség volt tapasztalható, egy felháborodott utas “leköcsögözte”, bocsánatot nem kért, a felelősségét nem látta a helyzetben, két dologra tudok következtetni csak. Vagy SZÁNDÉKOSAN, vagy HANYAGSÁGBÓL követett el ekkora hibát a sofőr. Bármelyik is igaz, ez az ember nem alkalmas tömegközlekedési eszköz vezetésére, feltétlen veszélyt jelent az utazókra nézve.
Megjegyzem, hogy fel- és leszállásunkkor semmilyen fennakadást nem okoztunk, a gyermekeim napi rendszerességgel közlekednek buszon és villamoson. Eddig soha, ilyesmi nem történt velünk. A sofőrök és vezetők nagyrésze egyébként is igen figyelmes a kisgyerekekkel utazó közönséggel.
A fenti esetre tekintettel kérem Önöket, hogy a legszigorúbban járjanak el az adott sofőrrel szemben, hogy ilyen eset ne fordulhasson elő többet. Belegondolni sem merek, hogy mi történt volna, ha valamelyik gyerekem kiesik a buszból, vagy egyéb fizikai vagy lelki sérülést szenved. Az eset óta a kislányom retteg és remegve-sikítva száll le a buszról.
Budapest, 2008. április 03.
Tisztelettel Kisné Cs. G.
