Az elmúlt két hétben két bosszantó eset is történt velem a Moszkva téri mozgólépcsőnél álló ellenőröknél:
1. Este fél 10 felé, átlagos külsejű fiatal nő jegyet próbál lyukasztani, illetve érvényesíteni, mielőtt a martalócok között áthaladna. Egyikük azonban, lovagias módon odament hozzá, és szólt neki, hogy nem kell lyukasztania, átengedik. Amikor a fickót kérőre vontam, hogy most ezt így hogy, azt válaszolta, hogy az “Örs vezér terén úgy sincs senki.” Én ettől a választól mód fellett elcsodálkoztam, nem is mertem többet kérdezni, a mozgólépcsőn lefele az esetet szintén látó asszonysággal megegyeztünk, hogy így ennek nincs semmi értelme, mondta nekem, hogy ha ilyen szép fiatal leány lennék, nekem se kellene lyukasztani, de nem volt igaza, mert bérlettel járok.
2. Kb. egy héttel később, ugyanott. Megyek be, a srácok remekül elvannak. Látom, egyikük szotyolázik is, na, na, vajon hova dobja. Eltaláltátok, lazán oda a mozgólépcső elejére. Én persze szólok, ez nagyon felzaklatta az emberünket, azt kérdezte, hogy, miért, ki vagyok én. Azt mondtam, hogy nem ez a kérdés, hanem hogy ő nem azért áll itt, hogy szemeteljen. Erre ő mondja, hogy mi közöm hozzá, vagy ilyesmi. Mondom, nem az a kérdés, hogy van-e közöm hozzá, hanem hogy igazam van-e, vagy nem. Elismerte, igazam van, de rossz volt, hogy útban voltunk a többi utasnak, és nem jutott eszembe az eset megoldása: Nevét megkérdezni, vásárlók könyvét elkérni, ilyenek. Csak jól felidegesítettem magam, és búcsúzóul elmondtam nekik az előző heti történetet is.
