Közélet

Meleg fülke, hűvös megálló

Kedves BKVFigyelő!

Hét éve élek budapesten, és eddigi véleményem a BKV buszvezetőiről elég pozitív volt. Segítőkészek, rendesek, figyelmesek, türelmesek. Legalábbis azokon a járatokon, amelyeken eddig jártam.

Most viszont a munkahelyemre az 53-as busszal járok, és felül kell bírálnom a korábbi megállapításomat. A járat a fehérvári útról indul, az egykori Skála mellől. Itt reggel az utazóközönség szélben, hóban, fagyban, esőben, szélben áll (nem kevesen, köztük sok idős ember, nehéz szatyrokkal), és vár a buszra. A busz (gyakran kettő is) kb. 50 méterrel hátrébb várakozik, zárt ajtókkal, a söfőr a kellemes meleg fülkében újságot olvas és reggelizik. Persze ebbéli tevékenységében semmi nem zavarná, ha a busz a megállóban állna, és felülhetnének rá az utasok. Egyszer megpróbáltam a várakozó (és éppen induláshoz készülő) buszra felszállni, de a sofőr elzavart, mondván majd a megállóban felszállhatok – ahova fél perc gurulás után meg is érkezett. Utasbarát megoldás a javából.

Ma természetesen ugyanígy történt minden. Az, hogy felszállás után tömény benzingőz fogadott az utastérben, már említésre sem méltó – ez a busz állapotából adódik.

Menetrend szerint szépen el is indult a busz, és előre ment a második villanyrendőrig. Ebben nem zavarta az, hogy az első villanyrendőr már régóta pirosan világított, amikor áthaladt rajta. Persze, ott nincs keresztforgalom, maximum gyalogosok, azokért meg úgysem kár.

A sofőrnek az utasokat ténylegesen veszélyeztető hozzáállása a következő megállókban volt látható: nyitott ajtóval fél-egy métert gurul a jármű. Teszi mindezt miközben szállnak le- és fel az utasok. Ezt megtette az első két megállóban is (Kosztolányi tér, Vincellér utca), a továbbiakról nem tudok, mert a harmadiknál leszálltam.

Ez nem szolgáltatás, ez balesetveszély okozása. Megjegyeztem a busz adatait: BPI-334 rendszámú, 2007.12.07 09:42-kor indult a Fehérvári útról.


Csaba

Ajánlott videó

Olvasói sztorik