“Jegyed az van? Jóvanakkó mennyé!”

Kedves BKV figyelő!

Most találtam rá az oldalra és olvasgatva a leveleket három dolgot szeretnék megosztani Veletek. Az első egy érdekes, nem számomra kellemetlen, de meghökkentő eset. Vasárnap este, fél nyolc felé utaztam a 11-es buszon. A második, vagy a harmadik megállónál várakoztak 5-en, 6-an, köztük két arab srác is. Még csak véletlenül sem néztek ki fanatikusoknak, mivel nem lehettek idősebbek 17 évnél.

Busz beáll, ajtó kinyit, a sofőr még csak nem is sietett sem ekkor, sem eddig. A két srác maradt a legvégére. Amikor azonban az egyik felszállt és a másik is nekilendült a lépcsőnek, a sofőr ugyan abban az időpillanatban, mely nem volt talán még egy másodperc sem, csengetett és becsukta az ajtót. Én ilyen gyorsan buszajtót becsapódni még nem láttam. A fiú épp csak be tudta préselni magát az ajtók közt. Nekem semmi közöm az emberek magánvéleményéhez, felőlem lehet bárki rasszista, antiszemita, vagy ami akar. De amikor dolgozni megy, főleg egy olyan munkakörbe, mely által emberek százaival találkozik naponta, nem biztos, hogy egészséges küzdeni az általa vélt ellenség ellen, főleg nem ilyen kicsinyes módon. A másik tulajdonképpen egy hozzászólás egy itteni cikk egy részéhez. A BKV kiképezte és munkába állította a biztonságiakat, akik már ellenőrként is funkcionálnak. Először meglepődtem, de mára megszoktam. Igaz, ami igaz, ha már mindenképpen meg kell állnom, akkor a hivatásos ellenőrhöz megyek, mert sajnos tapasztalatom szerint a securitysok kommunikációja megmaradt a “Jegyed az van? Jóvanakkó mennyé!” szinten. Persze először semmi nem tökéletes. A harmadik (és ígérem, mindjárt befejezem) egy aranyos történet. Lévén érettségizem, volt egy hetem, amikor öltönyben mozogtam a városban. Négyen mentünk hazafelé és a Batthyány téren a metró felé vettük az irányt. Becsületes utasok vagyunk, így hármunknak volt bérlete, a negyedik srác pedig lyukasztani akart. Mi, többiek megálltunk, hogy bevárjuk, de közvetlenül a lefelé menő lépcsőnél. Álldogáltunk ott öltönyben (automata kaputt), mikor is egy hölgy, orrunk előtt lengetve a kilyukasztott jegyét átviharzott közöttünk. Összenéztünk és már épp készültünk hahotában kitörni, mikor is egy idősebb úriember szintén kicsapta igazolványtartóját, megvillantva érvényes bérletét. Na ekkor sikerült az elindult hahotának felszínre érnie. Végül is, átérezhettük milyen is ellenőrnek lenni, ha csak egy percig is. Azt viszont jó volt látni, hogy az emberek egy része kérdés és kérés nélkül igazolja utazása jogosságát akkor is, ha nincs rá szükség.

Üdvözlettel: Lukács Ákos