Tech

Feltalálták a vámpírszemüveget

szemüveg (szemüveg, )
szemüveg (szemüveg, )

Viselője számára ragyognak a vérrel teli erek, de "áldozata" érzelmi állapotát is képes megállapítani.

S bár úgy tűnik, a következő néhány évet az okosszemüvegek fogják meghatározni, egyelőre még évekre vagyunk a fejlesztők elképzeléseinek megvalósításától. A 2AI Labs O2Amps névre hallgató szemüvege nem az előbbi értelemben okos szemüveg – nincs beépített kijelző, nem keres a neten és bárhogy próbáljuk rávenni, nem hajlandó fényképezni.

Viszont jelentős hatással lehet az orvoslásra, mivel általa felragyognak az ember erei – így például egy ápolónak nem kell keresnie, hogy hova szúrja a tűt -, és képes a szabad szemmel nem látható vérbőséget is láthatóvá tenni.


Egyelőre sajnos nem kaphatóak, két kórházban tesztelik hasznosíthatóságukat
(Fotó: Gizmodo)

A technológia az emberi szem színérzékelését kombinálja speciálisan kialakított szűrőkkel, és gyakorlatilag a bőr alatt található vér oxigénszintjét rendeli különböző színekhez. Például a piros a hemoglobin magas oxigenizációját jelzi, míg a zöld az alacsonyat, de az erek megjelenhetnek kéken is, ha a hemoglobin-koncentráció magas ugyan, de az oxigén mennyisége nem kielégítő.

Ezek a fiziológiai tünetek összekapcsolhatóak az agresszió vagy a félelem érzéseivel, de roppant hasznosnak bizonyulhatnak egy diagnózis felállítása során is. Igaz, maga a gyártó is úgy véli, hogy egy ilyen szemüveg jó szolgálatot tehet akár a rendőri feladatok ellátása során, akár egy pókerbajnokságon vagy esetleg egy randin.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik