Tech

Összecsapott a sakkmester a számítástechnika atyjával

kasparov (kaszparov, )
kasparov (kaszparov, )

Garri Kaszparov sakklegendát kérték meg arra, hogy próbálja ki Alan Turing hatvan évvel ezelőtti sakkprogramját.

A számítástechnika atyjának is nevezett Alan Turing előző szombaton lett volna épp száz éves. Kiemelkedő fontosságú és jelentős méretű munkásságának egyik kevésbé ismert darabja egy sakkalgoritmus.

Mivel a “program” hatvan évvel ezelőtt készült, ezért feltalálójának még csak arra sem volt lehetősége, hogy számítógépen lássa futni – most felprogramozták és megmérkőzhetett a világ talán legismertebb sakkozójával, Garri Kaszparovval.

Az eredményt előrevetíthette, hogy míg az algoritmus két lépéssel “gondolkodik” előre, addig a sakklegenda – saját bevallása szerint – tízzel. A meccsnek tehát pillanatok alatt vége lett, de maga Kaszparov is kiemeli, hogy nem szabad megmosolyogni Turing teljesítményét.

Valószínűleg akár primitívnek is mondható, azonban én inkább egy korai kocsihoz hasonlítanám – lehet rajta nevetni, de mégis hatalmas teljesítmény.” Különösen annak ismeretében, hogy a sakkalgoritmus – melyet Turing valószínűleg saját játéktapasztalatai alapján írt – számítógép nélkül készült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik