Tech

Elöl-hátul érinthető az átlátszó kijelző

A japán fejlesztés még egyáltalán nem tökéletes, de jól mutatja, milyen irányba fejlődhetnek a kütyük.

Korábban már írtunk arról, hogy az okostelefonok és táblagépek érinthetőségének trendje odáig terjedhet, hogy a jövőben bármelyik laptop, egyszerűnek tűnő üvegfelület, sőt, gyakorlatilag bármi érintőképernyős lehet. Ez mind szép és jó, de “lejárt lemez” – igazán látványos technológiai újításnak manapság már a hajlítható és átlátszó képernyők számítanak.

Nos, futurisztikus álmainkat a japán NTT Docomo és a Fujitsu valósította meg. Olyan androidos prototípussal rukkoltak elő, amelynek kijelzője átlátszó és mindekét oldala érintőképernyős.

A készítők szerint jelen állapotában a prototípus legfeljebb másodlagos kijelzőnek lehet jó, a használhatósághoz (és eladhatósághoz) növelni szeretnék a méretét. Természetesen az apró kijelzőn a fejlesztők szerint is van még mit csiszolni: lehetne egyrészről áttetszőbb, másrészről fényesebb, mivel túl erős fényben alig látszik rajta valami.

Arra már most figyeltek, hogy a kétoldali érinthetőségnek legyen valamilyen funkciója. Egyelőre a virtuális tárgyak fizikai “megragadására” használják, azonban a technológia terjedésével minden bizonnyal ennél innovatívabb ötletek is meg fognak jelenni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik