Tech

Majdnem a kezdetek kezdetét vizsgálják

Hét évig épült a világ legfejlettebb infravörös spektrométere, amivel majdnem az univerzum keletkezéséig lehet visszatekinteni.

Ian S. McLean, a Kaliforniai Egyetem és Charles Steidel, a Kaliforniai Technológiai Intézet professzorai egy évtized nagyobb részét töltötték azzal, hogy csapatukkal megépítsek a MOSFIRE (Multi-Object Spectrometer for Infra-Red Exploration) névre keresztelt infravörös spektrométerüket.

Az 5 tonnás eszköz, melynek kifejlesztése 14 millió dollárba (3,2 milliárd forintba) került, a Hawaii-on található Keck Obszervatórium 1993 óta működő Keck I távcsövének működését egészíti ki – ez egyébként a jelenleg működő tükrös távcsövek közül a harmadik legnagyobb a világon.

Az infravörös érzékelőkkel a csillagászok átnézhetnek a porfelhőkön és azt a fényt is érzékelhetik, amely az univerzum tágulása miatt vöröseltolódáson ment keresztül, így a legtávolabbi, vagyis legősibb, egyúttal leghalványabb galaxisokat is megfigyelhetik.

Amennyiben a májusi és júniusi tesztelés során minden rendben zajlik, úgy a MOSFIRE szeptembertől kezdi meg szolgálatát, amely során első körben a reionizációt fogja vizsgálni, vagyis az ősrobbanás után “mindössze” 400 ezer évvel zajló eseményeket.

Mint az köztudott, az ősi galaxisok megfigyelésekor nem a jelenlegi fényüket látjuk, hanem azt, amely éppen megérkezett hozzánk – vagyis minél távolabbi egy objektum, annál távolabbról érkezik a fénye, vagyis jelenünkben annál korábbi állapotát tudjuk megvizsgálni. McLean elmondása szerint elengedhetetlen az első galaxisok formálódásának megfigyelése ahhoz, hogy megértsük világunk egészének működését. Az érzékelő természetesen “hazai pályán” is fog dolgozni, a későbbiekben a Tejútrendszerben zajló csillagkeletkezésekre is fordítana figyelmet.

A MOSFIRE az előbbieken túl azért is különlegesnek számít, mert egyszerre 46 objektumot képes megfigyelni, ráadásul “villámgyorsan” képes váltani a célpontok között – néhány perc vagy óra elég neki, míg a korábbi eszközök teljes napokat igényeltek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik