Tech

Még az idén válthatunk okosszemüvegre?

További részletek kerültek napvilágra a Google számítógépes szemüvegével kapcsolatban, amit úgy tűnik, záros határidőn belül piacra szeretnének dobni.

Ahogy arról csütörtökön beszámoltunk, a Google hivatalosan is bejelentette, hogy olyan szemüvegen dolgozik, ami szó szerint az orrunk elé helyezné a digitális világot. S bár közleményükből az ember azt a következtetést vonhatta le, hogy egyelőre csupán egy izgalmas tervről van szó, az informatikai óriás egyik alapítója, Sergey Brin egy jótékonysági rendezvényen már az egyik prototípusban jelent meg.

Az egyik ugyanis a 9to5Google információi szerint a vállalat titkos laborjában több változatban is fizikai formát öltött már: a hivatalosan is bemutatott (és Brin által hordott) verzión kívül állítólag van olyan, amit egy egyszerű szemüvegre fel lehet csiptetni, de létezik már egész napszemüveg is – ilyenről szóltak a februári pletykák.

Kiderült az is, hogy az okosszemüveg eredetileg a Project Wingfront nevet viselte, azonban a nyilvánosság számára valami emészthetőbbet kellett kitalálni, így lett végül Project Glass. A végleges, boltokba kerülő változat azonban a TechCrunch szerint a Google Eye nevet kapja, ami valóban a leginkább felhasználóbarát variáció a három közül – ráadásul a GoogleEye.com domén már 2003 óta a vállalat tulajdonában van.

A 9to5Google név nélküli informátora azt is elárulta, hogy a cégen belül nem kevés feszültséget okoz a projekt, mivel a tervezők a tökéletesítéshez több időt követelnek, míg a vezetés minél hamarabb piacra dobná. Ráadásul minél több embert vonnak be a folyamatba, annál több érdek és szempont próbál érvényesülni.

S bár ezen a ponton még semmi nem mondható biztosra, állítólag az sem kizárt, hogy még idén, a karácsonyi időszakban elkezdik az árusítást, még ha korlátozott számban is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik