Tech

Jelszavakat lopott a Google?

A Street View utcanézegető szolgáltatáshoz szükséges járműveivel Kanadában jelszavakat és teljes leveleket rögzített a Google.

Beismerte a Google, hogy a világtérképéhez kapcsolódó utcanézegető – Street View – alkalmazás bővítésénél a nem titkosított WiFi hálózatokról jelszavakat és elektronikus leveleteket is rögzítettek a térképezést végző speciális járműveikkel.

Napokkal az amerikai informatikai vállalat beismerése előtt a kanadai adatvédelmi biztos jelentette be, hogy a Google az utcanézetekkel együtt teljes elektronikus levelezéseket is rögzített, ezzel pedig több tízezer kanadai jogait sértette meg.

“VÉLETLENÜL” LEHALLGATOTT 600 GIGABÁJT

A Google korábban mindössze azt ismerte el, hogy a Street View szolgáltatás adatgyűjtésével párhuzamosan “véletlenül” rögzített bizonyos személyes adatokat, miközben a vállalat azzal védekezett, hogy a járművek folyamatos mozgásából adódóan csak töredékinformációkról lehet szó.

A vállalat szóvivője elmondta, hogy a kifogásolt, mintegy 600 gigabájtnyi hálózati információt a Google személyiségjogi szempontokból korábban nem nézte át, és csak az adatgyűjtés jogszerűségét kutató nemzetközi vizsgálatból derült ki, hogy bizonyos esetekben teljes hivatkozások, elektronikus levelek, címek és jelszavak is vannak a rögzített adatok között.

Alan Eustace, a Google fejlesztési és kutatási igazgatóhelyettese hivatali blogjában kijelentette, hogy súlyos hibát követtek el az adatok rögzítésénél, és ahol lehet, mielőbb törölik ezeket.

TÖRLI AZ ADATOKAT A GOOGLE

A Google 2006-tól kezdve több mint 30 országban gyűjtött WiFi hálózati információkat.

Hollandiát és Új-Zélandot beleértve jelenleg hat országban zárult le a Google elleni vizsgálat.

Ahol az informatikai cég lehetőséget kap rá, mielőbb törli a kifogásolt adatokat, hozzátéve, hogy a Street View fényképezését végző járművek, az elmúlt négy év gyakorlatával ellentétben többé nem gyűjtenek WiFi-információkat.

AJÁNLOTT LINK:

Google Street View (Google)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik