Tech

Wii-vel az elhízás ellen

Összefog az elhízás elleni küzdelemben az Amerikai Szívtársaság (AHA) és a japán Nintendo játékgyártó vállalat.

A japán cég – amelynek Wii különleges játékkonzolja 2006-ban robbant be az amerikai piacra – most azért szövetkezik az Amerikai Szívtársasággal, hogy csökkentsék az amerikai lakosság körében a szívbetegségek kockázatát.

Az AHA szerint az amerikaiak 70 százaléka nem mozog eleget: jelentős egészségügyi gondot jelent az elhízás, amely a legtöbb halálesetért felelős kardiovaszkuláris betegségekhez vezethet.

A szívtársaság rámutatott, hogy az átlag amerikaiak naponta nyolc óránál is többet ülnek. A szervezet heti 150 perc testmozgást javasol a felnőttek számára, míg a gyereknek napi egy óra lenne az ideális.

A Nintendo a jövőben az AHA logójával látja el az úgynevezett aktív videojáték-termékeket, így a Wii, a Wii Fit Plus és a Wii Sports Resort elnevezésű konzolokat is.

Az Egyesült Államokban az utóbbi 20 évben drámaian megugrott a túlsúlyosak aránya, hivatalos statisztikák szerint minden harmadik felnőtt elhízottnak számít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik