Gazdaság

Matolcsy levélben magyarázza csomagját

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter levélben tájékoztatta az Európai Bizottság alelnökét és pénzügyi biztosát a kormány által elfogadott újabb, 90 milliárd forintos költségvetési kiigazítási csomagról.

Matolcsy György a levélben úgy fogalmaz: a kormány úgy értékeli, hogy az Európai Bizottság által közzétett, Magyarországra vonatkozó őszi előrejelzés fontos lépés a kormány azon célja felé, hogy a bizottság 2013 első felében megszüntesse a túlzottdeficit-eljárást. A miniszter az október 19-i, szintén Olli Rehnnek írt levelében írtakra emlékeztet: “a kormány a 2013. évre vonatkozóan teljes mértékben elkötelezett annak a pótlólagos bevételnek az előteremtése iránt, amivel ellensúlyozni lehet azt a költségvetési hiányt, amit a bizottság őszi előrejelzésében kimutat”.

A nemzetgazdasági miniszter levelében felsorolja a kormány által pénteken részletezett intézkedéseket, így a banki különadó véglegesítését, az energiaellátók jövedelemadó-kulcsának megemelését, a közműadó kiterjesztését, illetve a szerencsejáték-ágazatot érintő változásokat.

Az energiaszolgáltatókra vonatkozóan így – az országgyűlésnek benyújtott módosító indítvány szerint – a 19 százalékos általános társasági nyereségadón felül az energiaszolgáltatók úgynevezett “Robin Hood adója”  11 százalék helyett 31 százalékra nő. Így összesen 50 százalékos jövedelemadó terheli majd az energiaszolgáltatókat. A megemelt, 31 százalékos adóhányad feléig – a minisztérium módosító indítványa értelmében – azonban a társaságok levonhatják majd beruházásaik értékét.

Ettől az energiaszolgáltatókat érintő változásoktól összesen 40 milliárd forint pótlólagos adóbevételt vár a kormány.

Matolcsy György levelében bizakodásának ad hangot, miszerint az Európai Bizottság alelnöke ezeket a döntéseket újabb megerősítésként értékeli, hogy a kormány kész mindent megtenni a túlzottdeficit-eljárás alóli kikerülés érdekében.

A kormány a pénteken bejelentett intézkedésektől azt várja, hogy a jövő évi államháztartási hiányt, amely az Európai Bizottság november 7-i előrejelzése szerint a GDP 2,9 százaléka lesz, a kormány céljának számító 2,7 százalékra mérsékelje. Az intézkedések ezen kívül a GDP 0,1 százalékával emelik a költségvetési tartalékot.

A Nemzetgazdasági Minisztérium sajtóosztálya hétfőn az MTI-nek küldött tájékoztatásában arra hívta fel a figyelmet, hogy az energiaszektor adóterhelése még az újonnan tervezett adóemeléssel együtt is csökken jövőre, hiszen 2013. január elsejétől megszűnik az energiaszektor különadó-fizetési kötelezettsége.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik