Gazdaság

Kiderült, mikor tárgyalunk az IMF-fel

Még júliusban elkezdődnek tárgyalások az EU-val és az IMF-fel; egy kötelezettségszegési eljárástól megmenekültünk. A magyar főtárgyaló szerint nincs szükségünk pénzre, elég volna egy elővigyázatossági hitelkeret.

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és az IMF küldöttsége július 17-én kezd megbeszéléseket Budapesten. A tárgyalások sikere érdekében számítanak a magyar hatóságok nyitottságára, arra, hogy vendéglátóik valódi párbeszédbe bocsátkoznak – jelentette be Brüsszelben az Európai Bizottság szóvivője.

Olivier Bailly üdvözölte a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény pénteken elfogadott módosítását, amely már megfelel Brüsszelnek, így az uniós javaslattevő-végrehajtó testület megszünteti a jegybanki függetlenség kérdésével kapcsolatban Magyarország ellen korábban indított kötelezettségszegési eljárást. Az Európai Bizottság ezek után megszünteti a januárban indított kötelezettségszegési eljárást, amint a jegybanktörvény hatályba lép

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy az Európai Bizottság az Európai Bíróság elé utalta a bírák nyugdíjkorhatárának csökkentése, valamint az adatvédelmi hatósági függetlenség ügyét. Brüsszel különösen a bírákkal kapcsolatban tartja sürgetőnek az eljárás lefolytatását. Kitért arra is, hogy a médiatörvény ügyében a bizottság most arra vár, hogy a törvényt összhangba hozzák a magyar alkotmánybíróság döntésével.

Az IMF magyarországi képviseletének vezetője, Iryna Ivaschenko ismegerősítette a tárgyalások megkezdését. Tájékoztatása szerint a valutaalap és az unió küldöttsége július 17-25. között vendégeskedik majd Budapesten, hogy a magyar fél kérésének megfelelően egyeztessen a támogatási programról.

Varga: 15 milliárd euró lehet a kosárban

Az IMF-tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter is megerősítette, hogy július 17-én érkezik Budapestre a nemzetközi szervezetek küldöttsége. Varga Mihály megfogalmazása szerint “a tárgyalások, amikor elkezdünk egymással beszélni, akkor megindulnak”. Hozzátette: a bizottsági bejelentés is azt mutatja, hogy a jegybanktörvény elfogadása pontot tett az előfeltételek ügyére, és elhárultak az akadályok.

Varga kijelentette: nem pénzre, hanem elővigyázatossági megállapodásra, biztonsági hálóra van szüksége az országnak. Továbbra is reálisnak érzi, hogy a hitelmegállapodás értéke közel lesz a piac által várt 15 milliárd euróhoz.

A miniszter szerint azzal, hogy az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy 2012-ben és 2013-ban is 3 százalék alatt lesz a költségvetési hiány, alapvetően elfogadta a magyar költségvetési politikát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik