Gazdaság

Megszavazták a telefonadót, íme a feltételek

mobiltelefon (mobilinternet, mobiltelefon, )
mobiltelefon (mobilinternet, mobiltelefon, )

A magánszemélyektől 700 forintot lehet majd beszedni, és az első tíz perc lesz csak adómentes.

A már ismert feltételekkel fogadta el a parlament az új távközlési adót: hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó lesz. Az adó összege havonta magánszemélyenként legfeljebb 700, a cégeknél legfeljebb 2500 forint lehet. Magánszemélyeknél havonta az első tíz perc beszélgetés adómentes. Szintén mentesül az adó alól a segélyhívás és az adománygyűjtő számok hívása.

Eszerint az 1400 illetve 5000 percnyi telefonbeszélgetésnyi adónál többet nem kell a távközlési cégeknek sem fizetni a forgalom után.

A kormány összesen évi 44 milliárd forintos adóbevételt vár az új adótól. A bevételt azonban ténylegesen csak szeptembertől kaphatja meg, mivel az átállás lebonyolítása miatt haladékot kaptak a cégek.

Az új adó számos változást hozhat a távközlési szolgáltatásokban és azok számlázásában: sok az ügyfelek számára érzékelhető változás is múlhat azon, hogy az adóból mennyit nyelnek le a cégek. A Telenor már bejelentette, hogy az adót továbbterheli az ügyfelekre, míg a Magyar Telekom és a Vodafone egyelőre nem nyilatkozott a kérdésben.

Ha az adót kivetik az ügyfelekre, akkor például azok bizonyos esetekben megreklamálhatják majd a hűségszerződéseiket. Ráadásul változások lehetnek a céges flottacsomagokban és a pre-paid kártyáknál is.

Az új magyarországi távközlési adó bevezetésének tervét bírálták pénteken Brüsszelben kiadott közleményükben nemzetközi távközlési szervezetek képviselői.

Balhéznak a nemzetközi telefonszövetségek

A 40 távközlési céget tagjai közé soroló ETNO, valamint a mobilszolgáltatókat képviselő GSMA szervezet illetékesei szerint az új adó negatívan hat a gazdasági fellendülésre. Luigi Gambardella, az ETNO igazgatótanácsának elnöke úgy vélte, az új illeték nemcsak a távközlési ágazatra, hanem a teljes gazdasági növekedésre nézve ártalmas. Emlékeztetett arra, hogy a távközlés az innovációs lehetőségek szempontjából fontos szektor, és úgy vélte: a kormányoknak hozzá kellene járulniuk, hogy kibontakozhasson az ágazatnak a gazdasági növekedést segítő ereje, nem pedig gyengíteni ezt a képességet.
Anne Bouverot, a GSMA vezérigazgatója arra figyelmeztetett, hogy az új adó “befolyásolni fogja a magyar szolgáltatók képességeit a fogyasztók igényeinek kielégítésére”. Egyúttal arra szólította fel a kormányt, hogy “vizsgálja felül adóstratégiáját” annak érdekében, hogy “pozitívabb megközelítést fogadhasson el”.

Az LMP szerint mi fizetjük

Az LMP véleménye szerint a távközlési adó is az embereken fog csattani. Vágó Gábor politikus szerint ugyanis a piaci logika azt diktálja, hogy nem csupán az a cég hárítja át az adót, amelyik ezt már bejelentette, hanem a többi is.
A távközlési adó mértékében nagyjából megegyezik egy nemzeti mobiltársaság létrehozásához szükséges összeggel – hívta fel a figyelmet. Szavai szerint ez azt jelenti, hogy a jövendőbeli állami vállalat a jelenlegi piacon akar pozíciót fogni és “ennek az árát minden egyes mai telefonálóval fizetteti meg”. Kérdésre válaszolva hozzátette, nem közvetlen, pántlikázott pénzekről van szó, de az adóból tervezett 40-70 milliárd forint szükséges egy ilyen üzlet beindításához.
Vágó Gábor azt is kijelentette, hogy a lépés egy “koraszülött költségvetéssel” párosul, mert “normális országokban” télen fogadják el a büdzsét. Hangot adott annak a véleményének, hogy a költségvetésből már az őszre sem sok minden marad, mert az abszurd és a valóságtól elrugaszkodott számokkal dolgozik.

Kijelentette, hogy a változtatások kiszámíthatatlansághoz, a kiszámíthatatlanság pedig bizalomvesztéshez vezet, amelynek az árát az adózóknak kell megfizetniük az államadósság magas kamatainak finanszírozásával. Hozzátette, hogy az így keletkező lyukakat újabb és újabb adókkal kell majd betömni, ami egy lefelé tartó adósságspirálba taszítja az országot.

Fidesz: a cégek nem engedhetik meg, hogy továbbterheljék

A távközlési adót nem a telefonáló emberek fizetik majd, hanem a szolgáltatást nyújtó telekommunikációs cégek; “ez most az ő adójuk, ez most az ő terhük” – jelentette ki a Fidesz szóvivője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján, miután a parlament döntött a hívásonként és megkezdett percenként kétforintos telefonadó bevezetéséről.

A távközlési adó ügyfelekre hárítását firtató felvetésre Selmeczi Gabriella azt válaszolta: “Magyarországon van három társaság, amely szolgáltat. (…) Ha az egyik cég azt mondja nekem, hogy rám hárítja a telefonadót, akkor fogom magam, odébb állok, és egy másik társaságnál kötök szerződést.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik