Gazdaság

Lassan, de készül az árfolyamgát

Akár már ezen a héten benyújthatják a parlamentnek az árfolyamgátról szóló módosító javaslatot.

Akár már a héten benyújthatja a kormány a jó adósokat megsegítő árfolyamgátról szóló módosítást az Országgyűlésnek; a tervezet kész, jelenleg a szakmai egyeztetése folyik – közölte Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a Világgazdasággal. A kormány csúszásban van, hiszen a bankszövetséggel kötött megállapodás szerint január végéig kellett volna a parlament elé terjeszteni a dokumentumot.

Az árfolyamgátat igénylők svájcifrank-hiteleiket 180, euróhiteleiket 250, jenhitelüket pedig 2,5 forintos árfolyam mellett törleszthetik 2016 végéig. A piaci és a kedvezményes árfolyam közötti összeg egy gyűjtőszámlára kerül, ahol a részlet tőkerészére a mindenkori bankközi rátákkal megegyező mértékű kamatot kell majd fizetnie az ügyfélnek, a kamatrész pedig kamatmentesen gyűlik, utóbbi kamatát ugyanis az állam és a bankok átvállalják az ügyféltől – emlékeztet a lap.

A 90 napnál többet késő adósoknak szóló két kedvezmény még függőben van. Az egyik alapján az ilyen adósokra is kiterjesztenék az otthonteremtési kamattámogatást, jelenleg az EU jóváhagyására várnak, hogy a kedvezményt jogszabályba foglalhassák – közölte Müller János.

A másik jogszabályi változás azokat érinti, akiknek reménytelen a törlesztés, számukra a kiutat a Nemzeti Eszközkelező társaság jelentheti. Az erről szóló törvényt két ponton kellene módosítani: egyrészt 5 ezerről 25 ezerre kellene növelni a befogadható ingatlanok számát, másrészt az egy gyermeket nevelőkre is ki kellene terjeszteni a programot. A kormány január 15-ig vállalta, hogy az erről szóló módosító javaslatot az Országgyűlés elé beterjeszti, de ez eddig nem történt meg.

A Világgazdaság szerint a végtörlesztéssel több mint ezer milliárd forintnyi devizahitel tűnt el. Január végéig több mint 160 ezren tudták visszafizetni a kedvezményes árfolyamon a devizahiteleiket a bankjuknak, vagy tudták megfelelő módon igazolni, hogy idejében rendelkeznek a végtörlesztéshez szükséges kiváltó forinthitellel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik