Gazdaság

Csökkentenék az államadósságot

Szerkezeti átalakításokkal, strukturális reformokkal érné el a kormány, hogy megszűnjön a pazarlás.

A kormány 2014 végére a bruttó hazai termék 65-70 százalékára tervezi csökkenteni az államadósságot – mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az államadósság leszorítását célzó “Széll Kálmán Terv” bemutatásán kedden Budapesten. A miniszter azt mondta: minden olyan intézkedést meghoznak, ami ezt a célt segíti elérni. Hangsúlyozta: a költségvetés “egyszeri, különleges” bevételeit – így a bankadót is – az államadósság csökkentésére fordítja az ország.

A terv fontosabb pontjai:

– 298 milliárd forintból korszerűsítik az egészségügyet és elkezdik a gyógyszer-finanszírozási rendszer átalakítását.

– 40-ről 20 napra csökkentik a miniszteri szabadság hosszát.

– Kidolgozzák a rezsiköltségek befagyasztásának lehetőségét, előkészítik az új közbeszerzési törvényt és az új közmunkarendszer keretéül szolgáló programokat.

– Bevezetnek egy új rokkanttá nyilvánítási rendszert, és felülvizsgálják a korengedményes nyugdíjak rendszerét.

– Kidolgozzák az új nyugdíjrendszerhez szükséges jogszabályokat. Erőfeszítéseket tesznek a vállalkozások adósságterheinek csökkentésére.

– Új közszolgálati életpályamodellt dolgoznak ki, és felülvizsgálják a táppénzfolyósítás szabályait.

– Felállítják a Nemzeti Közlekedési Holdingot a jövő hét elejéig, csökkentik a MÁV adósságát, erre 1250 milliárd forintot költenek.

– Őszre bevezetnék az új közoktatási és a felsőoktatási törvényt.

– A kormány tervei szerint 2014-ben kisebb, 200 fős parlamentet fognak választani.

A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, a Széll Kálmán Tervvel és az Új Széchenyi Tervvel megalapozható egy 4-6 százalék közötti gazdasági növekedés.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik