Gazdaság

Elkezdődött a Malév-pilóták sztrájkja

Kétórás figyelmeztető sztrájkot kezdtek a Malév pilótái hétfőn délelőtt 10 órakor, ezért kisebb késések várhatók.

A munkabeszüntetés 10 járatot és 16 pilótát érint – közölte a Hunalpa Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke. Óvári Tamás hangsúlyozta: “a sztrájkot úgy szerveztük, hogy csak kisebb késések fordulhassanak elő”.

Ferenczi Zsolt, a Hunalpa kommunikációs vezetője elmondta, hogy ha nem jár eredménnyel a figyelmeztető sztrájk, akkor szerdán 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdenek.

Az MTI Ferihegyen tartózkodó tudósítója nem látott tömeget a Malév pultjainál, és “lézengő”, tanácstalan utasokat sem. A pilóták 11 órakor demonstrálnak is azért, mert a légitársaság menedzsmentje egyoldalúan csökkentette a jövedelmüket.

A Hunalpa közleményében emlékeztetett, hogy jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, az annak megkötésére irányuló korábbi tárgyalások megszakadtak. A Malév ezzel kapcsolatban azt közölte: a vállalat hetek óta folyamatosan tárgyal a KSZ megkötése érdekében, a pilóták képviselőivel pedig a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is tárgyalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik