Gazdaság

Nem érti a sztrájkfenyegetést a Malév

Értetlenséggel fogadta a Malév vezetése a pilóta-szakszervezet sztrájkfenyegetését, mivel a Hunalpa tájékoztatásával szemben a menedzsment szerint nem szakadtak meg a tárgyalások.

A pilótákat képviselő Hunalpa hétfőn bejelentette: egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről, s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez.

A szakszervezet állítása azért is érthetetlen a Malév számára, mert a vállalat hetek óta folyamatosan tárgyal a KSZ megkötése érdekében – fogalmaz a Malév közleményében. A következő tárgyalást a vezérigazgató múlt heti meghívása alapján hétfőn délutánra ütemezték. A pilóták képviselőivel emellett a múlt héten a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium is tárgyalt – fűzi hozzá a Malév.

A több ezer dolgozó munkahelyének megőrzése érdekében a tulajdonos és a Malév továbbra is elkötelezett mind a költségcsökkentés, mind a megegyezés mellett. A megegyezés érdekében a menedzsment a tárgyalásokat a korábbiaknak megfelelően intenzíven folytatja, ugyanakkor nem kerülhet le a napirendről a költségcsökkentés, a világ más légitársaságainál szokásos, versenyképes költségstruktúra kialakítása sem – fogalmaznak.

A szakszervezet részéről a megállapodásra való törekvést a Malév szerint kérdésessé teszi, hogy a cég kompromisszumos javaslataira idáig válasz a pilóta-szakszervezettől nem érkezett, ehelyett a Hunalpa sztrájkkal fenyegetőzik – fogalmaznak.

A költségcsökkentés végrehajtásának egyik elkerülhetetlen eleme a pilóták bérstruktúrájának átalakítása. Ez ugyan rövid távon a pilótáknál jövedelemcsökkenést is okozhat, azonban hosszabb távon hatékonyabb munkavégzéssel kompenzálható – írják.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.