Üzleti tippek

Már az év végi hajrá előtt elkezdődött a vásárlási láz

Getty Images
Getty Images
A KSH közlése szerint a hazai boltok forgalma az egy évvel korábbihoz képest csaknem 6 százalékkal nőtt szeptemberben. Az online értékesítésben 2020 után minden bizonnyal újra rekordévet zárhatunk majd decemberben – összegzett Cseresnyés Péter, az ITM kereskedelempolitikáért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkára.

A kiskereskedelem teljesítménye 2013 nyarától a világjárvány hazai megjelenéséig, több mint 80 hónapon át folyamatosan javult. A tavaly áprilisban bekövetkezett drasztikus visszaesést egy szűk esztendő követte. Az idei második negyedévtől azonban minden hónapban növekedést mutatott a statisztika a megelőző év azonos időszakához viszonyítva.

A szektornak szeptemberben sikerült felülmúlnia a forgalom tavaly januári volumenét. A havi bővülésből megint nagyobb részt vállaltak magukra a tartós fogyasztási cikkeket árusító üzlettípusok. Már csak a bútor- és műszakicikk-boltok forgalma marad el a korábbitól.

Cseresnyés Péter hozzátette: „az online és csomagküldő értékesítés 2020-ban lépte túl először az ezermilliárd forintot. Az e-kereskedelem minden jel szerint képes lesz még egy jókora lapáttal rátenni a tavalyi teljesítményére. Az idei év első kilenc hónapjában már 927 milliárdnál tartunk, pedig a legerősebb időszak csak most következik. A webshopok forgalma a legutóbbi tizenegy hónapból hétben haladta meg a korábban soha el nem ért 100 milliárd forintot. Nem lenne nagy meglepetés, ha még idén megdőlne a mintegy 140 milliárd forintos havi csúcs is”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik