Getty Images
Üzleti tippek

Bekeményít a cégtemetőkkel szemben a NAV

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal évek óta kezdeményez peres eljárásokat a saját vállalkozásukat „cégtemetőknek” továbbadó tisztségviselőkkel szemben. Az elmúlt években országosan mintegy 3 ezer ilyen felelősségátviteli per indult.

Jelenleg is több ezer olyan társaságot vizsgál a hatóság, amelyet tulajdonosaik egy-egy cégtemetőnek játszottak át annak reményében, hogy ne kelljen a vállalkozások tetemes tartozásait megfizetni. Ilyenkor a tulajdonosok úgy próbálnak mentesülni a felelősség alól, hogy a vállalkozást eladják egy külföldi lakhelyű vagy hajléktalan személynek.

A NAV perei nyomán valóban felelősségre vonhatók az érintett társaságok vezetői. Az elmúlt években milliárd forintos nagyságrendben állapítottak meg a felelősség alól kibújni próbáló vezetők rovására fizetési kötelezettségeket. A megindított perek szinte mindegyikét megnyerte a hivatal. Több száz esetben pedig egyezség született a felek között.

Az így kialakult gyakorlat szerint a korlátozott felelősség nem jelentheti a társas vállalkozások mögött álló magánszemélyek teljes „felelőtlenségét”. Az adóelkerülő, jogtalan piaci előnyöket szerző cégek vezetői bírósági döntések alapján kénytelenek személyesen megfizetni az okozott károkat. Ez akkor is így van, ha még a fizetésképtelenségi eljárás megindítása előtt a vállalkozást értékesítik egy „cégtemetőnek”.

Ha a bírósági ítélettel a károk megfizetésére kötelezett személy nem fizet, akkor a hitelező kérelmére akár öt évre is eltilthatják a cégképviselettől és az irányító befolyást biztosító üzletrészek megszerzésétől. A NAV szerint a pereknek gazdaságfehérítő hatása is van, hiszen a tisztességtelen vállalatvezetőket visszatarthatják a hitelezők megkárosításától, az eltiltás pedig lehetővé teszi a szabálykövető társaságok piaci megerősödését.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.