Üzleti tippek

Kínából rendelne olcsón? Június végéig érdemes sietni

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI
Bár továbbra is rendkívül népszerűek a távol-keleti webshopok, 2020-ban jelentősen, mintegy 30 százalékkal csökkent az Európai Unión kívülről érkező küldemények száma, és ezzel párhuzamosan nőtt a hazai és az uniós rendelések mennyisége. Az unión kívülről érkező küldeményekre vonatkozó, július 1-től hatályos áfaváltozás visszafoghatja valamelyest az online vásárlást, de ennek mértékét egyelőre nehéz megbecsülni.

A Magyar Posta 2019-ben csaknem 18 millió külföldről beérkező árutartalmú küldeményt kezelt. Ezeknek a 90 százaléka, azaz több mint 16 millió az EU-n kívülről érkezett Magyarországra. 2020-ban azonban – a járvány miatt – összességében csökkent a külföldi küldemények mennyisége, mintegy 20 százalékkal. Ezen belül az unión kívülről érkező küldemények aránya a korábbi 90 százalék helyett már csak 70 százalékos volt.

Tavaly már februárban beszakadt a Távol-Keletről érkező küldemények mennyisége, elsősorban a két kontinens közötti légi közlekedés drasztikus visszaesése miatt. A korlátozások és a vírushelyzet enyhülésével átmenetileg ismét nőtt a forgalom, főleg nyáron, de aztán az év utolsó négy hónapjában ismét lecsökkent, amiben szerepet játszhatott a járvány második hulláma. Az év egészében mintegy 30 százalékkal csökkent az unión kívülről érkező küldemények száma.

Kapcsolódó
Zsarolóvírustól a kamu csomagküldésig (X)
A koronavírus minden eddiginél jobban felpörgette a kibertámadásokat. Hogyan vegyük fel a harcot a hackerekkel?

Ezzel párhuzamosan nőtt a hazai és uniós országokból történő online rendelések száma, ugyanakkor ez nem kompenzálta teljesen az elmaradást.„Azt tapasztaljuk, hogy az online vásárló magyarok az unión belül leginkább Németországból, Belgiumból, Hollandiából, rendelnek, míg az Európai Unión kívül továbbra is Kína a legnépszerűbb” – mondta Forrai Péter, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese.

Vajon lesz-e rendelési roham?

A Távol-Keletről rendelők zöme alacsony értékű árut rendel, 22 euró alattit, amely eddig áfamentesen érkezett. 2021. július elsejétől viszont az uniós irányelv változása miatt a 22 euró alatti értékű termékek esetén is vámeljárás és áfafizetés szükséges.

„Az, hogy minden áfakötelessé válik, annyit jelent, hogy a vámeljárások száma nagyságrendileg megugrik a Postánál, ami komoly kihívást jelent számunkra. Ezért a postai vámügyintézési folyamatot automatizáljuk informatikai fejlesztéssel, emellett jelentősen bővítjük a nemzetközi küldeményekkel foglalkozó munkatársak létszámát és növeljük a logisztikai kapacitásokat” – összegezte Forrai Péter.

Az áfaváltozás július 1-től érvényes, így a június 30-ig beérkezett 22 euró alatti értékű küldeményeket, amennyiben a jelzett időpontig a vám elé állítás is megkezdődik, áfamentesen kapják meg a vásárlók.

Azonban június 30-át követően az unión kívülről beérkező küldemények esetén értéktől függetlenül áfát és vámeljárási díjat kell majd fizetni.

A Posta a vámeljárási díjakat értéktől függően sávosan alakítja ki, a pontos díjtáblázatot várhatóan június elején közzéteszi. Azt javasolják, hogy aki adómentesen akar rendelni az unión kívülről, tegye meg időben, figyelembe véve, hogy a Kínából érkező küldemények szállítási ideje hosszabb és nehezebben kiszámítható.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik