Üzleti tippek koronavírus

Éveket ugrott előre az online kereskedelem

Getty Images
Getty Images
2020-ban az e-kereskedelmi forgalom 45%-os rekordbővüléssel 909 milliárd forintos forgalmat bonyolított.

A kezdetben csak az extra és az átterelt (kényszer)költések miatt lendületet nyerő online piac tavaly nemcsak átmeneti sebességtöbbletet kapott, hanem valós versenyelőnyt. Ha ezzel a szektor jól gazdálkodik, akkor akár hosszú távon is fenntartható növekedési pályára állhat, fogyasztók millióinak vásárlási szokásait alakítva át – összegezte legfrissebb kutatása alapján a GKI Digital és az Árukereső.hu.

Az Online Kiskereskedelmi Index keretein belül 2014-óta vizsgálják a belföldi online piacot. A kutatás 2020-as évközi eredményeit is figyelembe véve mostanra kijelenthető, hogy a pandémia egyik legnagyobb nyertese az e-kereskedelem.

A koronavírus felgyorsította a digitalizációt, szintlépésre kényszerítette a lakosságot, fejlesztésre ösztönözte a kereskedőket és nem utolsósorban átformálta a vásárlói szokásokat. Ezekből adódóan az online kereskedelem:

a korábbi évek folyamatos (16-18% közötti) bővülését alapul véve legalább 3 évet ugrott előre a fejlődésben.

A lakosság év közben folyamatosan romló jövedelmi helyzetét, az extra költések miatt apadó családi kasszákat és a kiskereskedelem egészére jellemző gyenge évet is mérlegre téve, az online szektor eredményei még inkább kimagaslók. Ez köszönhető annak is, hogy más ágazatokkal ellentétben az internetes értékesítést – és a kiszolgálásában részt vevő logisztikát – nem hátráltatták tömeges fertőzés miatti leállások vagy bezárások.

Kivételes helyzetben vannak

Miközben a vírushelyzet miatti intézkedések több ágazatot sújtottak tavaly is, addig az e-kereskedelem forgalmát a kényszer okán változó fogyasztói szokások is növelni tudták.

  • A boltbezárások, kijárási korlátozások, illetve tiltások 2020 tavaszán és az év utolsó hónapjaiban is mesterségesen terelték az online áruházak felé a vásárlókat.
  • Ezzel párhuzamosan a más ágazatból elbocsátott munkaerő szinte azonnal megjelent az online kiskereskedelmet is kiszolgáló logisztikai, szállítmányozási szektorban, ami megoldotta az évek óta kínzó munkaerőhiányt.
  • Átformálódtak a fogyasztói szokások, ami szélesebb vásárlói rétegek számára tette komfortossá az internetes rendelést.

Az e-kereskedelemre gyakorolt (pozitív) hatás közvetve már 2020 első negyedévében is jelen volt, azonban a második negyedévre vált igazán meghatározóvá. Tavaly tavasszal, az első járványhullám idején a legnagyobb, országosan ismert webáruházak online értékesítési számai a korábbi évek karácsonyi szezonjait idézték.

Kapcsolódó
Újabb boltok zárhatnak be végleg a plázákban, ha nem kapnak mentőövet
Az érdekvédelmi egyesület bérletidíj-emelési moratórium kihirdetését szeretné.

Múló vagy hosszan tartó a lendület?

2020 júniusában még nem lehetett tudni, hogy meddig tarthat a lendület: a forgalmi kiugrás „csupán” a hirtelen jött boltbezárások, a pánikvásárlások és a digitális oktatás, illetve home office következménye, vagy egy tartósabb átrendeződés első megnyilvánulása?

Nehezítette a válaszadást az, hogy a nyári hónapokban a kormány – sok más európai országhoz hasonlóan – lazított a korlátozásokon, véget ért a digitális tanév, az emberek kiszabadultak a négy fal közül, és újranyitott a kereskedelmi és vendéglátó egységek többsége. Ezek együttese, valamint az eddigre csökkenő extra költések összességében egy „lassabb”, de még mindig kiemelkedő dinamikájú bővülést eredményeztek a harmadik negyedévben.

A 2020-as mércével mérve is erős utolsó negyedév a magas bázis ellenére is összességében 59% körüli forgalombővülést könyvelhetett el.

A tavalyi utolsó negyedévet ismét az emelkedő esetszámok, valamint a novemberben érkező járványügyi korlátozások jellemezték. Ez a már második negyedévben is látott folyamatok ismétlődését eredményezte, felülmúlva minden korábbi várakozást az ünnepi szezonra vonatkozóan.

Az online forgalomnövekedés nyertese a ruházat és a drogériai, illetve háztartási termékeket magában foglaló FMCG, de a műszaki- és barkácscikkek iránt is jelentősen megnőtt a kereslet.

A távmunkára és a digitális oktatásra való átállás miatt a műszaki és számítástechnikai termékeknél kiugró, 35-40%-os online forgalomnövekedésről lehet beszélni 2020-ban. Igaz az első félév az előrehozott és az átcsoportosított (például nyaralásról) költések miatt nagyobb mértékű növekedést jelentett, mint a második félév.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik