Üzleti tippek koronavírus

A vendéglátás a legnagyobb vesztese a járványhelyzetnek

Varga György / MTI
Varga György / MTI

A jelenlegi bizonytalan gazdasági környezetben a hazai munkáltatók 2021 első negyedévében átlagosan 3 százalékkal tervezik bővíteni jelenlegi munkaerőkeretüket – derül ki a ManpowerGroup munkaerőpiaci előrejelzéséből.

Csupán a cégek 22 százaléka számít arra, hogy a munkaerő-felvételi aktivitásuk egy éven belül visszatérhet a járványhelyzet előtti szintre.

A több mint 500 hazai munkáltató válaszai alapján a jövő év elején is óvatos létszámtervezés zajlik a cégeknél. A harmadik negyedévre tervezett 5 százalékos létszámcsökkentést követően immár ez lesz a második negyedév, amikor a szezonális hatásokat kiszűrve ismét mérsékelt, 3 százalékos felvételi szándék érvényesül majd az ágazatok többségében.

„A kutatás során ezúttal azt is megkérdeztük a cégektől, hogy mikorra számítanak arra, hogy visszatér a COVID-19 előtti időszak munkaerő-felvételi aktivitása – mondta a ManpowerGroup ügyvezető igazgatója.

Kapcsolódó
Az építőiparban már látják a válság végét
A koronavírus-járvány csak a második hullámban okozott csúszásokat.

„A válaszadók mindössze 10 százaléka várja ezt 2021 szeptemberének végéig, további 12 százalék a jövő év utolsó negyedére teszi ennek bekövetkeztét. Nem kevesebb, mint 67 százaléknyian ugyanakkor úgy nyilatkoztak, hogy a korábbi létszámnövelési mértékek belátható időn belül nem fognak visszatérni” – tette hozzá Fehér Tamás.

Vannak azonban olyan szektorok, amelyek már az első negyedévben is számottevőbb létszámnövelésben gondolkodnak:

  • a gyártás-termelésben 9 százalékos, a pénzügyi és üzleti szolgáltatások területén, illetve az építőiparban 5-5 százalékos a tervezett felfutás.

Az étterem-vendéglátás szektor azonban továbbra is a legnagyobb vesztese a jelenlegi járványhelyzetnek:

  • itt a jövő év elején további 13 százalékos létszámleépítés szerepel a várakozások között.

A legoptimistábban a 250 főnél több munkavállalót foglalkoztató cégek döntéshozói nyilatkoztak: ebben a körben a tervezett bővítés mértéke a 9 százalékot is elérheti. A legkevésbé a 10 fő alatti mikrovállalkozások bizakodóak, náluk átlagosan 4 százalék lehet az elbocsátások mértéke a következő hónapok során.

Budapest vs. Pest megye

Miközben a közép-magyarországi régióban a 12 százalékot is eléri a tervezett bővülés, az ország déli részén – a dél-dunántúli és dél-alföldi régiókban 6-6 százalékos további átlagos leépítésen gondolkodnak a vállalkozások vezetői.

Érdekes ellentét, hogy miközben Pest megyében 12 százalék körüli növekedés várható, Budapesten további 4 százalékos leépítés rajzolódik ki a várakozásokból. Ennek oka lehet a többi között az, hogy a fővárosban koncentrálódik számos olyan szolgáltatás, amelyekre a koronavírus továbbra is erős negatív hatást gyakorol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik