Üzleti tippek

Indul az InnoMax: újabb forrás érkezik a digitalizációra

A nonprofit szervezetek számára idén is megnyílt a lehetőség, hogy innovatív ötleteik megvalósításához anyagi és szakmai segítséget kapjanak. Az infokommunikációs szolgáltató Invitech már tizenegyedik alkalommal írta ki az InnoMax-pályázatot.

A díj fókuszában továbbra is a fenntarthatóság, az egészségügy, a köznevelés és a felzárkóztatás áll, de most először helyet kap benne a digitális oktatással kapcsolatos eszközbeszerzések támogatása is.

A kiírásra a fent említett 4+1 témakörben olyan projektötletek megvalósítására lehet pályázni, amelyek innovatív infokommunikációs vagy információtechnológiai megoldásokat felhasználva, hasznos társadalmi célt szolgálnak, vagy környezetvédelmi szempontból előnyösek, illetve az új kategória esetében az eszközök is ilyen célokat szolgálnak.

A pályázatok beadásának meghosszabbított határideje 2020. november 30. A nyertes projekteket 2021 áprilisa és decembere között kell megvalósítania a támogatott szervezeteknek. A kiírásról további részletek itt olvashatók.

Az előző pályázati szakasz végén önkéntes tűzoltókat segítő riasztórendszert, internetes jelnyelvoktatási programot, hátrányos helyzetű gyermekeknek készített online oktató társasjátékot, valamint akadálymentesített digitális vizsgáztató felületet is díjaztak a szervezők.

Marton László

„Infokommunikációs szolgáltatóként a frontvonalból látjuk, hogy az idei év milyen kihívásokkal állította szembe a nagyvállalatokat vagy a kvv-szektor képviselőit. Azt is látjuk, hogy a tömeges otthoni munkavégzés, a táv- és csoportmunka technikai feltételeinek és IT-biztonságának megteremtése, de például a kereskedelem egy részének online térbe való áthelyezése sem okozott gondot a legtöbb piaci szereplőnek – megfelelő szakmai partner esetén. Azonban a nonprofit szervezetek egy részének a szakmai támogatáson túl, anyagi segítségre is szüksége lehet. Itt jut fontos szerephez az InnoMax-díj, amelynek köszönhetően a civil szervezetek, alapítványok és egyesületek pályázati forrás segítségével tudják innovatív módon megerősíteni vagy éppen megújítani tevékenységüket – akár egy világméretű járvány közepén is” – fogalmazott Marton László, az Invitech vállalati értékesítési vezérigazgató-helyettese.

A hagyományoknak megfelelően, ismét neves szakemberekből álló zsűri választja majd ki a négy legjobb pályaművet, és ez alkalommal is lesz közönségszavazás. A társaság továbbra is az Effekteam Egyesület szakértő közreműködésével bonyolítja le a pályáztatási folyamatot.

Kiemelt kép: Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik