Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a frekventált helyeken működő kereskedelmi és vendéglátó létesítmények, a mozgóboltok és a büfékocsik tevékenységére fókuszálnak, de a fagylalt előállítására és forgalmazására, valamint az ifjúsági- és gyermektáborok étkeztetésére is kiterjednek.
Emellett ellenőrzik az élelmiszerek előállításának és forgalmazásának élelmiszerbiztonsági feltételeit, valamint a termékek minőségét és nyomon követhetőségét.
Az első szakaszban országosan mintegy 3000 ellenőrzés történt. A feltárt szabálytalanságok miatt 108 alkalommal figyelmeztetést, 234 esetben bírságot szabtak ki az ellenőrök. Az élelmiszervállalkozás tevékenységének korlátozására 40 esetben volt szükség.
A Nébih ismertette: az idei szezonban a korábbihoz képest többször adódott probléma a hűtési lánc biztosításával, ugyanakkor a dolgozók egészségügyi alkalmasságával, képzettségével kapcsolatos, valamint a higiéniai hiányosságok aránya csökkent.
A megvizsgált mintegy 8900 hazai és külföldi élelmiszertétel esetében 2019-hez képest csökkent az ismeretlen eredetű, nem nyomon követhető termékek előfordulása, és kevesebb volt a fogyasztásra alkalmatlan élelmiszer is. Bár a jelölési problémák aránya és a lejárt tételek száma emelkedett, így is kevesebb – 1,7 millió forint értékben 6,56 tonna – terméket kellett kivonni a forgalomból a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
A pácolt húsoknál és a fagylaltnál is volt gond
A nyári melegben kiemelten fontos a hűtési lánc folyamatos fenntartása. Az akció első szakaszában az ellenőrök fűszerezett, pácolt előkészített hústermékekből és fagylaltokból mintát is vettek laboratóriumi vizsgálatok céljából. A hivatal laboratóriumaiba 160 minta, 27 fűszerezett, pácolt előkészített hústermék és 133 fagylalt érkezett.
Előbbi kategóriában egy terméknél mutatták ki szalmonella jelenlétét a vizsgálatok. A fagylaltoknál 100 minta mérését zárták le a szakemberek, és nyolc esetben találtak problémát: mindannyiszor enterobaktériumok magas csíraszámú jelenlétét tapasztalták. A kifogásolt termékekkel szemben hatósági eljárás indul.