Üzleti tippek

Sorra húzzák le a rolót a szociális szövetkezetek

Jelentősen csökkent az új szervezetek száma, a megszűnések pedig majdnem megduplázódtak az elmúlt két évben. Tavaly év végén 2682 szociális szövetkezet működött, míg 2017-ben még 3183 – derül ki az Opten adataiból.

A 2006-ban életre hívott vállalkozási forma célja a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási és egyéb közösségi igények kielégítése. Működésük középpontjában elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok – inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb. – segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll – összegezte az MTI-hez eljuttatott közleményében a céginformációs szolgáltató.

  • 2015-2016-ban még évente csaknem 500 új szociális szövetkezetet jegyeztek be, 2017-ben azonban már csak 304-et, 2018-ban 53-at, 2019-ben pedig mindössze 29-et.
  • Ezzel párhuzamosan drasztikusan megugrott a megszűnések száma: míg 2016-ban 129, 2017-ben pedig 222 szociális szövetkezet „húzta le a rolót”, 2018-ban 328, tavaly pedig ennek majdnem a duplája, 608.

Az összesített árbevétel ugyanakkor évről évre egyenletesen nő, 2017-ben már 27,5 milliárd forint, 2018-ban pedig 31 milliárd forint felett járt a nettó árbevételük. Tavaly ugyan csak 9,4 milliárd forint volt a nettó árbevétel. A csökkenésben azonban az Opten szerint szerepe lehet annak, hogy – a cégek mellett – valószínűleg a szociális szövetkezetek is nagy számban éltek a pénzügyi beszámoló elkészítési határidejének szeptemberre halasztásával.

Közel 170 ezer embert bocsáthattak el csak a magyar cégek a koronavírus miatt
És ebben nincsenek benne a multinacionális cégek.

A tavalyi 23,75 százalékos cégfluktuációs index azt mutatja, hogy 2019-ben különösen nagy volt a turbulencia. Ennek hátterében egyértelműen a megszűnések számának drasztikus emelkedése és a szövetkezetalapítások csökkenése állt. (Az index az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított vállalkozások számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkéhez.)

Megcsappantak az uniós források

A szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az európai uniós pályázati források. Az elmúlt három évben azonban egyre kevesebb EU-s pénzhez jutottak. Míg 2017-ben 97 projektre 4,3 milliárd forint támogatást nyertek el, addig tavalyra mind a projektek száma, mind a támogatási összeg majdnem megfeleződött: 53 projektre 2,3 milliárd forintot kaptak.

Kiemelt kép: MTI / Komka Péter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik