Üzleti tippek
Érsekvadkert, 2015. április 24.
A Nógrádi Korona Szociális Szövetkezet munkatársai linzert készítenek Érsekvadkerten 2015. április 24-én. A szövetkezet tizenegy, helyben élõ, munkaerõpiaci szempontból hátrányos helyzetû embert foglalkoztat a gyártásában, amelyre teljes, 49,9 millió forintos támogatást nyertek el a Társadalmi Megújulás Operatív Program pályázatán.
MTI Fotó: Komka Péter

Egyre több szociális szövetkezet húzza le a rolót

Jelentősen visszaesett az új szociális szövetkezetek száma, és a régiek közül sok a megszűnt vagy a gazdaságilag inaktív – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.
Korábban a témában:

Az Opten adatai szerint míg 2015-ben és 2016-ban évente mintegy 500 új szociális szövetkezet került bejegyzésre, addig 2017-ben már csak 304, tavaly pedig mindösszesen 50.

A 2006. évi X. törvénnyel életre hívott vállalkozási forma a hagyományos profitszerzésen felül a szövetkezeti tagok által kitűzött különböző közösségi (oktatási, kulturális, szociális, foglalkoztatási stb.) igényekre épül. Elsősorban a hátrányos helyzetű csoportok (inaktívak, romák, fogyatékkal élők stb.) segítése és gazdasági aktivitásuk növelése áll ezen vállalkozások működésének a középpontjában.

Drasztikusan megugrott a megszűnések száma

2018-ban már több mint 300 szociális szövetkezet „húzta le a rolót”. Jelentős a gazdaságilag inaktív, illetve a pénzügyi beszámolót le nem adott szövetkezetek száma is.

Bizakodásra csak a cégfluktuációs index (CFI) és az árbevétel vizsgálata adhat okot, hiszen a szociális szövetkezetek összárbevétele évről-évre egyenletesen növekszik. 2017-ben már 27 milliárd forint felett járt az ilyen vállalkozási formában működő gazdasági szereplők nettó árbevétele.

A CFI alakulása, amely az adott időszak alatt megszűnt és az újonnan alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején működőkéhez, az mutatja, hogy ha lassan is, de csökkent a turbulencia. A 2015-ben mért 22,9% rendkívül magas volt az országos átlaghoz viszonyítva, ez 2018-ra 12,5%-ra mérséklődött.

Milliárdos támogatások

A szociális szövetkezetek árbevételének mindig jelentős részét tették ki az uniós pályázati források. Ennek oka, hogy a kevés tőkével és zömmel hátrányos helyzetű csoportokhoz tartozó tagokkal működő szövetkezetek csak ilyen forrásokból tudták a gazdasági tevékenységük beindításához szükséges beruházásaikat megfinanszírozni.

Többségük számára a banki hitelezés vagy elérhetetlen, vagy túl költséges. 2017-ben a szociális szövetkezetek 97 darab projektjükre több mint 4,288 milliárd forint támogatást nyertek, ami az ugyanebben az évben elért összárbevételük 15,6%-át tette ki. Tavaly pedig 95 nyertes projektre 3,694 milliárd forint támogatást szereztek meg.

Adataink azt mutatják, hogy a sokszor átgondolatlan üzleti modellre alapított szövetkezetek ideje lejárt, csak a valós piaci igényeket felismerő és kiszolgáló, valamint az uniós és egyéb forrásokat sikeresen felhasználó szociális szövetkezeteknek van jövője – mondta Hantos Zoltán, az Opten Kft. projektmenedzsere.

Kiemelt fotó: MTI / Komka Péter

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Feldolgozottság
99,98%
Fidesz-KDNP 52,33%
DK 16,19%
Momentum 9,89%
MSZP-P 6,66%
Jobbik 6,41%
Mi Hazánk 3,31%
Kétfarkú 2,62%
LMP 2,18%
Munkáspárt 0,42%
Dr. Trócsányi László
Fidesz-KDNP
Dr. Szájer József
Fidesz-KDNP
Járóka Livia
Fidesz-KDNP
Deutsch Tamás
Fidesz-KDNP
Gyürk András
Fidesz-KDNP
Gál Kinga
Fidesz-KDNP
Hölvényi György
Fidesz-KDNP
Győri Enikő
Fidesz-KDNP
Kósa Ádám
Fidesz-KDNP
Bocskor Andrea
Fidesz-KDNP
Deli Andor
Fidesz-KDNP
Hidvéghi Balázs
Fidesz-KDNP
Tóth Edina
Fidesz-KDNP
Dr. Dobrev Klára
DK
Dr. Molnár Csaba
DK
Rónai Sándor
DK
Ara-Kovács Attila
DK
Dr. Cseh Katalin
Momentum
Donáth Anna Júlia
Momentum
Dr. Tóth Bertalan
MSZP-P
Gyöngyösi Márton
Jobbik
Részletes eredmények