Üzleti tippek

Elindult az eSzja: ezekre figyeljen az adóbevallásnál

Mától minden aktuális bevallási információ elérhető a Nemzeti Adó- és Vámhatóság honlapján.

Már elérhető a 19SZJA személyijövedelemadó-bevallás nyomtatványa és a kitöltéséhez szükséges felület. Azok, akik maguk készítenék el a bevallásukat, már használhatják a webes kitöltő programot is, ami a legegyszerűbben az eSZJA oldalról érhető el.

Az elkészített bevallások elektronikusan beküldhetők. A NAV-felület akkor is alkalmas a bevallás elkészítésére, ha valaki nem az Ügyfélkapun nyújtja be a bevallását.

A nyomtatvány továbbra is kitölthető az Általános Nyomtatványkitöltő Programmal (ÁNYK) vagy akár papíron is. A papíralapú kitöltéshez szükséges üres bevallási nyomtatvány és kitöltési útmutató kinyomtatható a NAV eSZJA oldaláról, illetve beszerezhető az adóhatóság bármely ügyfélszolgálatán. Akiknek nem kell elektronikus kapcsolatot tartaniuk a hivatallal, továbbra is beküldhetik postán bevallásukat.

A NAV idén is minden adózónak, a magánszemélyeken túl az egyéni vállalkozóknak, mezőgazdasági őstermelőknek és az áfafizetésre kötelezett magánszemélyeknek is készít adóbevallási tervezetet.

A magánszemélyeknek és azoknak a tavaly egész évben katás vagy evás egyéni vállalkozóknak, akiknek volt főállásuk és kaptak munkabért (szja-köteles bért), az szja-bevallási tervezetük automatikusan bevallássá válik, ha önállóan nem nyújtanak be szja-bevallást.

A főállású egyéni vállalkozóknál, az őstermelőknél és az áfás magánszemélyeknél nem működik ez az automatizmus, nekik ahhoz, hogy a tervezetből bevallás legyen, beküldés előtt mindenképpen ki kell egészíteniük azt a tavaly szervezett jövedelmi adatokkal.

A személyi jövedelemadó bevallási és befizetési határideje egységesen 2020. május 20.

Saját adóbevallási tervezetét március 15-től bárki megnézheti az Ügyfélkapun keresztül a nav.gov.hu-ról és a magyarorszag.hu-ról elérhető eSZJA oldalon. Aki nem használ Ügyfélkaput, március 16-ig többféle módon is, adóazonosító jele és születési dátuma megadásával kérheti a tervezet postázását:

SMS-ben a 06-30/344-4304-es telefonszámon az SZJA szóköz adóazonosítójel szóköz ééééhhnn (év, hónap, nap) megadásával. Továbbá igényelhető a postázás a NAV honlapján elérhető űrlapon, levélben, formanyomtatványon (BEVTERVK), telefonon a 1819-es hívószámon, valamint személyesen az ügyfélszolgálatokon.

Egyre több mindenre rálát távolról is a NAV
Jövőre újabb előrelépést vár a gazdaságfehérítés területén az adóhatóság.

Az szja 1+1 százalékának felajánlásáról, a korábbi évekhez hasonlóan, idén is lehet rendelkezni elektronikusan és papíron is.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik