Az internet elterjedése jelentős változásokat hozott a hazai turisztikai ágazat működésében is. A közvetlenné vált kommunikáció a fogyasztókkal megteremtette a lehetőségét a személyre szabott termékek és szolgáltatások széleskörű elterjedésének, mely mára turisztikai szektorban is alapelvárás a szolgáltatókkal szemben, folyamatos kihívást támasztva a szereplők elé.
Lévén, hogy egy szakkiállítás mindig az adott iparág leképezése, ez az átalakulás tökéletesen nyomon követhető Magyarország elsőszámú turisztikai kiállításán, az Utazás kiállításon is. A látogatók számára egyre fontosabb cél az élmény és tapasztalatgyűjtés, melynek következtében az utazási irodák mellett mára már nagy szerep jut a turisztikai desztinációk bemutatkozásának is. Ezt mutatják a kiállítás kutatási eredményei is, miszerint a mintegy 35.000 látogatónak a 40%-át befolyásolják utazási döntéseiben a rendezvényen látottak, 10%-a pedig konkrétan foglalt is utazást a rendezvényen.
Ennek következményeként jelentősen nőtt a kiállítói érdeklődés az elmúlt években. 2019-ben a megkérdezett cégek 63%-a jelezte, hogy éves marketing tervének fontos része a kiállításon való részvétel, a 2020. február 27. és március 1. között zajló Utazás kiállításnak, pedig mintegy 70%-a már foglalt. Hozzájuk az érdeklődő vállalkozások, szervezetek, intézmények, az elérhető helyek függvényében még csatlakozhatnak.
Ugyanakkor 25%-al nőtt a látogatók száma is 2018-ban, mely többek között a szervezők és a kiállítók szorosabb együttműködésének köszönhető. Másik vonzerő, hogy a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ, reagálva a látogatói igényekre, egy élményekkel teli „Aktív hétvégét” kínál a látogatóknak olyan programokkal, mint a Budapest Boat Show, a Karaván Szalon, a Járatlan Utakon Fesztivál 10. jubileumi kiadása vagy az Afrika Expo és Vásár.
A 2020-as Utazás kiállítás belföldi díszvendége Eger és térsége, külföldi díszvendége pedig Olaszország lesz. Bővebb információ a rendezvényről és a jelentkezés feltételeiről a www.utazas.hungexpo.hu oldalon találhatók.