Üzleti tippek

Folyton inniuk kellett a szeszgyárban, nem bírták a melósok

A Pernod Ricard nevű francia, szeszesitalokat gyártó cég alkalmazottai egymás után panaszkodnak arra, hogy a munkahelyükön folyamatosan alkoholfogyasztásra kényszerítik őket – írta a The Guardianra hivatkozva a 444. Egy korábbi dolgozójuk azt állítja, napi tizenkét pohár ánizslikőrt kellett magába döntenie, és részegen volt kénytelen hazavezetni. Van, aki három napon át tartó, folyamatos ivászatokról számolt be.

Egy alkalmazott szerint ebédidőben, megbeszélések után és esténként, sőt ügyfelek jelenlétében is szokás volt piálni. Állítása szerint a sok alkoholtól hallucinációi lettek, és hangokat hall, pedig sokszor inkább egy növényre öntötte az italt.

Ilyen a cég kultúrája. Ha nemet mondasz, nem nézik jó szemmel

– jellemezte az egyik dolgozó a helyzetet.

Végül a cég egyik beosztottja szeptemberben bírósághoz fordult, mondván, beteg lett a túl sok alkoholtól. A Pernod Ricard szóvivője szerint a beosztottak maguk döntöttek arról, hogy inni akarnak-e, és ha igen, mennyit. Bírósági döntés a hónap végén várható.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik