Üzleti tippek

Így is rafináltabbak lehetnek a webáruházak

Hét év fejlesztés után dobta piacra a világ első webáruházra köthető mesterséges intelligencia szoftverét egy magyar startup.

Magyarországon megközelítőleg 15 ezer hazai webshop működik, az online kiskereskedelem nettó forgalma évente növekszik, és már 2017-ben is túlszárnyalta az ötszázmilliárd forintos szintet. Első lépésben ezt a piacot célozza meg az M.I. Solution Kft. A teljes egészében magyar tulajdonú startup több év fejlesztői munkát követően indította el a webáruházra kapcsolható mesterséges intelligencia (MI) szoftverét.

A rendszer az egyes látogatói szokásokat kielemezve megtanulja, hogy ki, mikor, milyen ajánlatra fogékony a leginkább, és így ösztönzi őket vásárlásra. Az online boltra köthető MI ráadásul mindezt emberi beavatkozás nélkül képes megtenni, így nemcsak a multiknak, de a kisebb online vállalkozásoknak is segítségére lehet. Az egyedüli feltétel, hogy az áruház legalább napi 400 látogatóval és legalább ennyi elérhető termékkel rendelkezzen.

„A szoftvert először a saját webáruházunkhoz fejlesztettük, de annyi megkeresést kaptunk más piaci szereplőktől, hogy három évvel ezelőtt úgy döntöttünk, az MI-t tovább bővítjük, és mindenki számára elérhetővé tesszük. Jelenleg megközelítőleg száz magyar, román, és szlovák webáruház használja a napi működése során a fejlesztést” – mondta Surányi Ferenc, a cég ügyvezetője.

A startup az első évben főként magyar cégekkel szeretne együtt dolgozni, de aztán a világpiac felé is nyitnának.

Kiemelt fotó: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik