Belföld

Hamarosan elindítja a Spar is a házhozszállítást

Heteken belül már online is lehet vásárolni a Sparnál, az árut pedig kiszállítják – derült ki az üzletlánc sajtótájékoztatóján. Ennél többet nem árultak el a vezetők, így hivatalosan még nem tudni, hogy csak a fővárosban vagy vidéken is lehet-e rendelni online az első pillanattól, de nagyobb eséllyel Budapesten és környékén startolhat a rendszer.

A Spar február közepén indította el a házhozszállítás tesztelését, egy meghatározott kör számára (a Supershop kártyával rendelkezők) tették lehetővé a tesztidőszak alatt a webshop használatát.

Az osztrák hátterű multinacionális lánc jó bőrben van, a tavaly évről közölt számok ezt tükrözik. Az éves forgalom közel tíz százalékkal, 617 milliárd forint fölé nőtt, és év végére már 555 üzlettel működött a hálózat, körülbelül 13 ezer ember dolgozik a Spar-csoportnál, amely ezzel Magyarország egyik legnagyobb munkavállalója. Szó nincs arról, amit az elmúlt hetekben a kormányközeli Magyar Nemzet igyekezett elterjeszteni, hogy a Spar a kivonuláson gondolkozik (az újságban megjelentek miatt a Spar fel is lépett), ellenkezőleg, a tulajdonos elkötelezett a magyarországi jelenlét mellett – mondta Heiszler Gabriella, a Spar Magyarország ügyvezető igazgatója.

Kiemelt kép: A megújult tatabányai Interspar nagyáruház az avatás napján, 2017. november 29-én. MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Ajánlott videó

Olvasói sztorik