Üzleti tippek

Képzett munkaerőre vadásznak a középvállalatok

Egyre több cégnél kell foglalkozni az utódlás kérdésével is.

A hazai, feltörekvő középvállalatok csaknem 90 százaléka kedvezően ítéli meg a helyzetét. A legnagyobb kihívást az ügyfélszerzés és a képzett munkaerő elérése jelenti, a családi vállalkozások körében pedig minden eddiginél hangsúlyosabban jelentkezik az utódlás kérdésköre – összegezte a Deloitte a Magyarország Versenyképességi Indikátor jelentés alapján.

Nagyjából minden hetedik hazai középvállalat (13%) nagyon kedvezően ítéli meg saját helyzetét a pénzügyek, a fejlődési lehetőségek, és a nyereségesség szempontjából. Az 1-15 milliárd forint közötti éves árbevétellel rendelkező cégek (feltörekvő középvállalatok) háromnegyede pedig inkább kedvezően látja helyzetét ezeken a területeken.

A tanulmány szerint növekedett a stabil működést várók aránya (a 2016-os 45 százalékról 49 százalékra), ezzel párhuzamosan minimális mértékben csökkent a fejlődést várók köre (összesen 44 százalék, ami 3 százalékpontos visszaesést jelent), és csökkent a cégük bezárására számítók aránya is.

Az alkalmazott piacbővítési módszerekben mért visszaesés alátámasztja, hogy többen készültek stabil működésre 2017 során, mint 2015 végén. Új piacokat főként a nyugat-magyarországi székhellyel rendelkező vállalkozások keresnek.

A válaszadók közül a legtöbben a piacbővítést, a munkaerő biztosítását és fejlesztését, az adózási kérdéseket, illetve a folyamatok szabályozását emelik ki, mint fontos területeket az eredményesség szempontjából. Az elemzés alapján Magyarországon – az EU 28 adatokhoz hasonlóan – a legnagyobb kihívást a tavalyi évvel összhangban az ügyfélszerzés jelenti. A cégek mintegy 30 százaléka jelölte ezt meg, míg 23 százalék számára a képzett munkaerő megszerzése jelenti a legnagyobb feladatot – mondta el Pádár Péter, a Deloitte könyvvizsgálati üzletágának partnere.

Tervek a jövőre

A felmérés során megkérdezettek 77 százaléka rendelkezik előre meghatározott üzleti célokkal a következő évekre, ez leginkább a 100 főt meghaladó, nagyobb árbevételű (4-15 milliárd forint évente) társaságokra jellemző. A cégek fele tervez a hazai piacon terjeszkedni, a külföldi piacszerzést pedig a társaságok 23 százaléka gondolja biztosra, leginkább azon vállalatok, ahol az árbevétel legalább fele már jelenleg is exportból származik.

Könnyebbé vált a forrásbevonás

A megkérdezettek mindössze 5 százaléka jelezte, hogy a finanszírozás kisebb vagy nagyobb kihívást jelent számára, és 10 százalékuk tart szükségesnek forrásbevonást a közeljövőben. A felmérés alapján a finanszírozási helyzetre panaszkodó cégek számára sem a források elérhetősége tűnik leginkább problémának, hanem inkább a költségek, a rugalmasság és a finanszírozhatóság mértéke.

Utódlási kérdések

Az elemzésben szereplők körében 41 százalék a családi tulajdonú cégek aránya. Minden tizedik társaság esetében foglalkoznak a kérdéssel, és további 16 százalékuknál várható, hogy az utódlás rövid időn belül előkerül.

A rendszerváltás idején alapított hazai családi vállalkozások közül egyre többnek kell szembesülnie az utódlással, mint a cég jövőjére legnagyobb hatással bíró döntéssel. A jellemző trend szerint a visszavonulás előtt álló tulajdonosok többsége lassan vonul ki teljesen a cégvezetésből, a vállalkozás irányításának operatív feladatait és a napi ügyvitelt fokozatosan igyekeznek a következő generációra bízni. Az utódlás során felmerülő tranzakció számos üzleti, jogi és adózási kockázatot is rejt magában. Ezek mérséklése érdekében javasolt a vállalat belső viszonyaira szabott, hosszú távú utódlási terv elkészítése – mondta Kóka Gábor, a Deloitte Private magyarországi vezető partnere.

A jelenleg utódlás kérdésével foglalkozó vállalkozások háromnegyede családi körben történő utódlási alternatívát képzel el. A válaszadók 21 százaléka nyilatkozott úgy, hogy a vezetői feladatokat külső fél kezébe adná a tulajdonosi pozíciók megtartása mellett.

Kiemelt fotó: Thinkstock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik