Üzleti tippek

Ismét nőtt az új cégek száma Magyarországon

Minimálisan, 147-tel emelkedett az újonnan alapított cégek száma Magyarországon az első fél évben az előző év azonos időszakához képest – közölte a Bisnode Magyarország Kft.

Hozzátették, hogy a tavalyi év első felében 6 százalékkal nőtt az új cégek száma a bázisidőszakhoz mérten, ugyanakkor a 2016 előtti években folyamatos csökkenés volt tapasztalható a cégalapítások számában, így az idei szerény gyarapodás is pozitívan értelmezhető.
A cégmegszűnések száma ugyanakkor még mindig jóval magasabb, mint az induló vállalkozásoké, ám ez a válság utáni piactisztító mechanizmus következménye – jegyezték meg a közleményben.

Az elemzés szerint a működő cégek száma fokozatosan lassuló ütemben csökken ugyan, de a vizsgált időszakban még mindig több mint 516 ezer működő vállalkozást tartottak nyilván az országban. A 2008-as gazdasági válságot követő tisztulási folyamat már a vége felé közeledik, és idővel eltűnnek a válság generálta “látszatvállalkozások” – írták. Ezt támasztja alá, hogy a felszámolások száma csaknem 30 százalékkal csökkent, és több mint kétezerrel kevesebb volt a kényszertörlések száma az egy évvel korábbi adatokhoz képest.

A korábbi évekhez hasonlóan az idei első félév végén is a legtöbb társaság a szakmai, tudományos és műszaki, a kiskereskedelmi, illetve az építőipari szektorban működött, 17, 11 és 9 százalékos jelenléttel. Darabszámukat tekintve a legtöbb cégmegszűnés a nagykereskedelmet, a szakmai, tudományos műszaki tevékenységet, a kiskereskedelmet, valamint az építőipart sújtotta, ezekben az ágazatokban kétezer felett volt a megszűnt cégek száma az első fél évben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik