Gazdaság

Minden ötödik nemzetközi lánc Magyarországon (is) terjeszkedne

Az Egyesült Királyság áll a nemzetközi kiskereskedelmi láncok európai terjeszkedési terveinek élén 2017-ben: 65 százalékuk a szigetországot jelölte meg legfontosabb piacaként. Magyarországot a láncok 19 százaléka választja, ezzel a spanyol és holland piaccal a magyar az ötödik a terjeszkedni kívánó kiskereskedők listáján a CBRE legfrissebb kutatása szerint.

Nyugat-Európa legnagyobb piacai továbbra is a nemzetközi kiskereskedők terjeszkedési célpontjai 2017-ben is, a kontinens gazdasági és politikai bizonytalansága ellenére. A régióban az Egyesült Királyság (65%) vezet, majd Franciaország (43%) és Németország (38%) következik. Az Egyesült Arab Emírségek (24%) után az ötödik hely megosztva Spanyolországé, Hollandiáé és Magyarországé, amely országokat a nemzetközi kiskereskedők 19 százaléka jelölt meg terjeszkedési célpontként.

A világ legnagyobb ingatlan-tanácsadója, a CBRE idén is összeállította a kiskereskedőkről szóló nemzetközi kutatását, amely a szektor EMEA-régióbeli (Európa, Közel-Kelet és Afrika) terjeszkedési és technológiai terveit mérte fel. A felmérés szerint a kiskereskedelmi láncok többsége (70%) legfeljebb tíz új üzlet nyitását tervezi 2017-ben, ami egy korábbinál sokkal óvatosabb növekedési stratégiát jelez. A bevásárló utcák és bevásárlóközpontok maradtak a legnépszerűbb célpontok – a megkérdezett láncok 80 százaléka ezeken a helyszíneken bővítené hálózatát.

A terjeszkedést korlátozó tényezők közül kiemelkedik a bérleti költségek növekedése, ami miatt a kereskedők 57 százaléka aggódik, ezt szorosan követi a megfelelő minőségű kiskereskedelmi ingatlan hiánya (51%).

Kutatásunk szerint a kiskereskedők elkötelezettek abban, hogy új üzleteket nyissanak, és az Egyesült Királyság továbbra is a legnépszerűbb célpiac. Mindazonáltal minőségi kiskereskedelmi ingatlant találni a megfelelő lokációban továbbra is nagy kihívást jelent a régióban, ami jelentős bérleti díjnövekedéshez vezetett a kontinens legjobb kiskereskedelmi központjában 2016 során. A kiskereskedők szerint vajmi kevés rá az esély, hogy a minőségi ingatlanok hiánya csökkenjen 2017-ben – mondta Andrew Phipps, a CBRE európai kiskereskedelmi kutatásokért felelős vezetője.

A kutatás arra is rávilágított, hogy a kereskedők 81 százaléka biztos benne, hogy az internetes kereskedelem növekedése nem gátolja bolthálózata európai bővítését. Csak kevés kiskereskedő vélekedik ma úgy, hogy az internet csökkenti az üzlethelyiségek iránti igényt és hogy a vásárlási szokások változása miatt a bevétel szinten tartása kevesebb bolttal is elérhető. A kutatás rávilágít arra, hogy az üzlethelyiségek szerepe valóban megváltozóban van, és a brandek egyre több üzletet használnak lehetőségként a tapasztalatokon alapuló kiskereskedelem bemutatására.

A digitális technológiákba való befektetések esetében a kereskedők 87 százaléka már bevezette (vagy tervezi bevezetni) integrált bolti és közösségi média platformját. A kereskedők 58 százaléka (nagyon) egyetértett abban, hogy a boltban használt technológiák egyre fontosabbak: harmaduk már bevezette (vagy tervezi bevezetni) az interaktív képernyőket és próbafülkéket – és ez a trend 2017-ben még jellemzőbb lesz.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik