Üzleti tippek

Megint keresik a legintelligensebb cégeket

A Mensa HungarIQa immár negyedik alkalommal várja a vállalkozások nevezését. Az a cég lesz a győztes, amelyik által delegált csapat tagjainak az intelligenciahányados-átlaga a legmagasabb.

A verseny az „Év intelligens vállalata” címért folyik majd, melyet ezek után büszkén viselhet, kommunikálhat a nyertes.

Az első lépcső egy online teszt lesz, amelyen a legjobb eredményt írókat kérik fel a második lépcsőben való részvételre. A második lépcső már a személyes jelenlétet igénylő, hivatalos Mensa-teszt. Ezeket a teszteket az ország több pontján, több időpontban is meg lehet majd írni, sőt a nagyvállalatok, amelyek több tucat munkavállalóval neveznek, akár külön időpontot és helyszínt is igényelhetnek.

A szervezők természetesen vigyáznak a munkavállalók személyiségi jogaira és a vállalat jó hírnevére is. Ez annyit jelent, hogy kizárólag a versenyben résztvevők tudhatják meg a saját eredményüket.

A verseny indulása óta 58 cég csaknem 2 400 munkavállalóval nevezett. A társaságok közül sokan évről-évre újból megméretik magukat és igyekeznek megvédeni címüket, vagy javítani azon. A díj presztízsét mi sem bizonyítja jobban, minthogy a szervezők az idei évben rendezési jogot kaptak a brit Mensától is, így hamarosan a szigetországban is rendeznek hasonló megmérettetést.

Nevezni június végéig lehet a www.intelligensvallalat.hu oldalon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik