Üzleti tippek

Hatalmas kiskapu nyílik kifejezetten élelmes adózóknak

24.hu
24.hu

2016. 06. 07. 08:54

Korábban a témában:

Érdekes változtatást fedezett fel az adótörvényben a Népszabadság: egy méretes, ám rövid ideig nyitva álló kiskaput, amit jól ki tudnak használni nagyban játszó, az adózást korábban elsunnyogó magánszemélyek.

A kiindulópont az, hogy cégek és magánszemélyek különböző ügyleteik kapcsán (pl. összeolvadásnál vagy szétválásnál, vezető tisztségviselők javadalmazásánál, tbsz-en tartott pénzeknél) a Nemzetgazdasági Minisztériumhoz fordulhatnak feltételes adómegállapításért egy-egy nagyobb ügyletnél, tájékoztatást adva, hogy az hogyan fog lezajlani, az NGM pedig jóváhagyja, hogy a tájékoztatás alapján mennyi adót kell fizetniük. Egy ilyen feltételes adómegállapításnak egyébként 5-11 millió forint közötti a díja, szóval ebből is látszik, hogy akkor érdemes kérni, ha nagy pénzekről van szó. A NAV eddig nemigen firtatta ezeket az ügyeket.

Ebben lesz változás: az adótörvény módosítása szerint számítani lehet rá, hogy a NAV a jövőben vizsgálni fogja, minden úgy történt-e, ahogyan a feltételes adómegállapításkor az adózó előadta. Ha pedig nem, akkor meg kell fizetni az elmaradt közterheket.

És itt jön a kiskapu: az adószámmal nem rendelkező adózók csak idén júliusban kérhetik, hogy a NAV ellenőrizze le őket, és ha azt találják, hogy mégsem történt minden úgy, ahogy ígérték, akkor csak a legkisebb adókulcs alapján kell befizetniük az adókülönbözetet. Ami jól jöhet pl. egy 2010-es, még el nem évült ügyletnél, amikor 17 és 32 százalékos szja-kulcs is volt. Amivel a lap szerint jelentős, több 10 vagy akár 100 millió forintnyi pluszadóktól menekülhetnek meg, akik tudnak a lehetőségről.

Az adótörvényt egyébként kedden (ma) szavazhatja meg a parlament.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.