Üzleti tippek

Nem jutott döntésre az olajkartell

A piaci helyzet most nem is sürgeti az OPEC-et.

Megállapodás nélkül ért véget a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) csütörtöki bécsi tanácskozása, nem sikerült konszenzusra jutni az árak és a kínálat szabályozásáról.

Szaúd-Arábia a kollektív kitermelési plafon visszaállítását javasolta, Irán viszont országonként lebontott kvóták meghatározását szerette volna elérni. Az ülés után felolvasott nyilatkozatban azonban semmilyen konkrétum nem hangzott el, csak az, hogy az OPEC-tagállamoknak együtt kell dolgozniuk egy stabil piacért. A hírre a nyersolaj világpiaci ára meredeken csökkent.

Döntés csak arról született, hogy legközelebb movember 30-án tartják a szakminiszterek szokásos félévenkénti bécsi értekezletét, illetve megválasztották az új főtitkárt a nigériai Mohammed Barkindo személyében.

A leköszönő főtitkár, a líbiai Abdallah el-Badri arról beszélt, hogy a piaci helyzet pozitív, az árak helyreállnak, és a jövőben majd megállapodnak valamilyen számban, de ez most lehetetlen, mert Irán növeli kitermelése szintjét, Líbiában és Nigériában pedig nem stabil a kitermelés, fennakadások vannak.

Az év eleji rekordalacsony szinthez képest az olajárak mintegy 80 százalékkal emelkedtek, így az OPEC-re nem nehezedik nagy nyomás, hogy lépéseket tegyen a túlkínálat megszüntetése, illetve az olajárak emelkedése érdekében. (MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik