Üzleti tippek

Imádja Matolcsyt, ekézi Vargát, helyére teszi Lánczit, „zsoltizza” Bayert

Az MNB-elnök "szellemi aurájából" úgy látszik, nem Orbán Viktoron múlik a 2018-as választás.

Lentner Csaba közgazdász, egyetemi tanár, az MNB Pallas Athéné Domus Scientiae Közalapítvány, a Pénziránytű Alapítvány kuratóriumainak tagja. Matolcsy György PhD-témavezetője és a MIÉP egykori képviselője interjút adott a 168 Órának. Jegyzetekkel is készült, mert – mint Lampé Ágnesnek mondja – sejti, miket kérdez majd.

A témavezető „Zsolti” barátja (Bayer Zsolt) javaslatát ugyan szimbolikusnak nevezi, de azzal maga is egyetért, hogy előbb-utóbb szobrot érdemelne diákja, Matolcsy György.

Rá olyan magyar közgazdászként emlékezik majd a történelem, aki az évtizedeken át regnáló neoliberális piacgazdasági modell helyére pénzügyi stabilitást és gazdasági növekedést beindító rendszert teremtett.

Rendes embernek tartja Bayert, szereti. A kirekesztést viszont nem. Az már akkor sem tetszett neki, amikor még MIÉP-képviselő volt, de hát – mint mondja – későn érő típus.

A ’68 utáni modell is példa

Elárulja, családi hagyományként jobboldali (felmenői között evangélikus lelkészek, püspökök voltak). Szereti a szabadságharcosokat is, Matolcsy Györgyöt is annak tartja, de egyik őse, gróf Nemeskéri Kis Miklós is az volt ’48-ban.

Ideálja a liberális állam, aktív központi szabályozással, a szocialista tervgazdálkodásban is lát hatékony elemeket és a ’68 utáni magyar modell sem áll távol tőle. A riportert ez meglepi, de ő elmagyarázza.

Akkoriban nem volt munkanélküliség, az emberek kiszámítható életszínvonalon éltek. Ésszerű állami beavatkozásra, szabályozásra és ellenőrzésre igenis szükség van. Politikailag is azért vagyok a híve annak, hogy a jegybank makrogazdálkodási síkra helyezze a működését.

Szerinte ennek szellemében az MNB kiválóan végzi munkáját, ő pedig együtt fuldoklik Zsolttal (még mindig Bayer) a fölháborodástól, amikor támadják. Nem érti, a polgári értelmiség miért nem áll a kormány növekedési politikáját biztosító jegybank mellé.

Hol van a Professzorok Batthyány Köre? A békemenetes barátaink? Kerényi Imre? Művészek, írók, költők, műfordítók? Ébresztő, polgártársaim!

Kap azért Lánczi András is, aki politológusként lett a Corvinus rektora, és az Alkotmánybíróság is, amiért azt mondták, az MNB-alapítványok pénze közpénz. Az alkotmánybírák nem voltak elég alaposak. Sőt!

Hátba döfték Matolcsy Györgyöt.

Matolcsyval együtt pörög a gazdaság

Ezt követően az unortodox interjúban Lentner Csaba kiosztja Surányi György volt jegybankelnököt, de bírálja Varga Mihályt is. Szerinte a valós gazdaságpolitika intézkedések az MNB-nél összpontosulnak, Matolcsy Györgynek részben a minisztérium gyengesége miatt kell segítenie. Mivel hiperaktív,

mindig pörög, ő a nemzetgazdaság motorja. Mondhatni, a fejében lévő szellemi muníció mozgatja a bruttó hazai terméket, a GDP-t”. (…) Matolcsy a 2018-as választások alfája és ómegája.

Lentner Csaba az MNB alapítványainak pénzköltéséről is beszél. Számára igazán egyik sem aggályos. Az sem, hogy Matolcsy György PhD-témavezetőjeként az egyik kuratórium tagja, hiszen azt mondja, már húsz éve Matolcsy György szellemi aurájában van.

Azt nem árulja el, milyen sűrűn konzultál diákjával, de azt igen, hogy a jegybank elnöke azért PhD-zik, mert ahhoz, hogy

több száz évre beírja magát a történelembe, az kell, hogy a nem konvencionális gazdaságpolitikai eszközei tudományos rendszerré álljanak össze.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik