A cég hivatalosan szerdán ismerteti eredményeit, a ma nyilvánosságra került adatokat nem kommentálta.
Németország – és egyben Európa –legnagyobb energiaipari vállalata az ideit az átmenet évének nyilvánította. Gőzerővel folyik a konszern átalakítása, a klasszikus energetikai tevékenységeket ugyanis – így a fosszilis energiahordozók kitermelését, a hagyományos erőművek üzemeltetését, a földgáztárolást és a kereskedelmet – 2016-tól kiszervezik egy külön cégbe, az Uniper nevű vállalatba, amelynek 20 ezer alkalmazottja lesz – összegezte az MTI.
A konszern régi nevét megtartó másik cégnél (amelynek székhelye Essenben lesz), 40 ezer alkalmazott marad. Ez foglalkozik majd a megújuló energiaforrások kiaknázásával, az energiaellátó hálózatokkal és az ügyfélszolgálattal. A tervek szerint az Unipert 2016 második fél évében a tőzsdére viszik.
Az E.ON honlapja szerint az E.ON Hungária Zrt. Magyarország vezető áramszolgáltatója. Az 1995 óta Magyarországon jelen lévő cégcsoport közel 2,5 millió ügyfelet lát el villamos energiával és több mint félmillió ügyfeléhez juttatja el a gázt 15 megyében.