A vizsgálat alá vont Bakonyerdő Zrt., Egererdő Zrt., Verga Zrt., Mecsekerdő Zrt., Sefag Zrt. és Zalaerdő Zrt. 2010 és 2013 közötti gazdálkodásának KEHI-s ellenőrzése során kiderült, hogy a kiemelt állami és uniós támogatások, valamint az állami vagyon után fizetett jelképes összegű használati díj ellenére a társaságok nagyon alacsony nyereséget könyveltek el. Adózás utáni eredményük alig érte el az árbevétel három-négy százalékát. (Az összes állami kézben lévő erdőnél ez úgy nézett ki, hogy 94 milliárd forintos árbevételre jutott 2,85 milliárd forint eredmény.) E mögött a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal jelentése szerint számos szabálytalanság és hiányosság áll, például az, hogy a feladatok jelentős részét kiszervezték, ráadásul versenyeztetés nélkül.
Viszont a menedzsment minden évben komoly összeget vehetett fel jutalomként.
A súlyos megállapítások nyomán a Magyar Idők információi szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a vizsgálat azonnali kiterjesztését rendelte el a többi erdészeti társaságnál is.