Üzleti tippek

Több sebből vérzik az új Munka törvénykönyve

FN24
FN24

2014. 04. 23. 14:55

A választások után továbbra is az egyik fő kérdés, hogy a társadalmi krízis csökkentése érdekében hogyan lesz több százezer új munkahely a versenyszférában.

Korábban a témában:

A Magyar Szakszervezeti Szövetség a választások előtt közzétett 14 pontos követeléseiben az egyik legfőbb pont az volt, hogy módosítani kell a Munka törvénykönyvét.

Nőtt a kiszolgáltatottság

A kormányzati szándék szerint az új Munka törvénykönyve két évvel ezelőtti bevezetésére azért volt szükség, hogy a válság utáni magyar gazdaság számára egy rugalmasabb munkaerőpiac jöjjön létre. A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint a szabályozást úgy változtatták meg, hogy az a munkáltató számára szinte korlátlan lehetőségeket nyújtson a minél olcsóbb foglalkoztatásra.

Úgy vélik: az új munkajogi törvény és az ágazati, illetve jogállási törvények megnehezítették, egyes területeken pedig lehetetlenné tették a kollektív érdekérvényesítést, a szakszervezetek működését. Ezáltal még jobban nőtt a bérből és fizetésből élők kiszolgáltatottsága.

A szövetség épp ezért olyan kormányzati politikát akar, amelynek célja a munkavállalók helyzetének javítása. Ezért szerintük az első intézkedések között szükség van a szabályozás érdekképviseletekkel való közös értékelésére, és ennek alapján új törvénykönyvet kell alkotni.

Kedvezőbb adózás, magasabb kamatok

A kormány által kedvelt hivatkozási alap, hogy a rugalmas jogi szabályozás adja a gazdasági fejlődéshez a táptalajt. Ugyanakkor a környező országokhoz képest nem volt jelentős növekedés Magyarországon, amely megkérdőjelezi, hogy az új Mt. legalább ebből a szempontból elérte volna a célját – olvasható a közleményben.

Így látják a cégvezetők

Két évvel az új törvénykönyv hatálybalépése után a szövetség megbízásából a Policy Agenda megkérdezte a kis- és középvállalkozások vezetőit, hogy milyennek ítélik meg a gyakorlati életben az új szabályozást. Az abszolút többség (55 százalék) úgy gondolja, hogy ugyanolyan, mint a korábbi volt. 28 százalék számára pedig kifejezetten rosszabb az új törvénykönyv. Mindössze a kkv-k 18 százaléka gondolja azt, hogy az új Mt. segített számukra.

Kell-e újabb módosítás?

A válaszolók 21 százaléka válaszolt igennel, 5 százalék elzárkózott ettől, és a többség (74 százalék) azt mondta, hogy ki kell várni, és további tapasztalatokat kell gyűjteni.

A kutatás szerint azon cégvezetők közül, akik korábban negatívan vélekedtek az új Munka törvénykönyvéről, 61 százalékuk megváltoztatná, 27 százalék még kivárna, és 12 százalékuk (még) nem nyúlna a szabályozáshoz.

A Policy Agenda által a kkv-k körében végzett felmérés reprezentatív módon, 500 cég vezetőjének válaszai alapján készült. A kutatás 2014. március 18-29. között zajlott.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.