Üzleti tippek

A választásokig már nem tépik meg a magyar devizát

FN24
FN24

2014. 03. 24. 14:57

Kivéve, ha a jegybank valami nagyon meglepőt húz elő a kalapból. Az MNB kedden tartja újabb kamatdöntő ülését.

Korábban a témában:

Az elemzők arra számítanak, hogy újabb 10 bázispontos kamatvágás mellett dönt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa. Ezzel 2,6 százalékra csökkenhet a magyar alapkamat. Az IronFX brókercég elemzője a Gazdasági Rádiónak elmondta: ő már az előző kamatdöntésnél is arra számított, hogy csak 10 bázispontos vágás lesz, ezzel szemben 15 bázisponttal csökkentették az irányadó rátát.

Az általános elemzői vélemény inkább óvatosságra intené a jegybankot, hiszen a jelenlegi helyzetben egy tizedszázalékos kamatvágásnak nincs akkora pozitív hatása, hogy megérje a kockázatot. „A monetáris tanács láthatóan addig vág, amíg tud, ha pedig a piaci környezet, a kötvényhozamok vagy az infláció úgy hozza, akkor emelni fognak, és nem törődnek azzal, hogy esetleg csak néhány hónapig volt ilyen alacsony szinten a ráta” – tette hozzá Kovácsházi György.

A szakértő szerint bár nem hagyhatja figyelmen kívül az MNB a közelgő választásokat, de a kamatdöntésnél elsősorban az inflációt figyelik, ezt követi a gazdasági növekedés, harmadsorban szerepel az aktuális árfolyam, és csak ezután jönnek az olyan külön események, mint például a választás.

Frissítés: A várakozásoknak megfelelően 10 bázispontos csökkentés mellett döntött a monetáris tanács. A részletekről itt olvashat.

A spekulánsok nem szeretik a bizonytalanságot

Nemcsak Magyarország esetében, hanem nemzetközi szinten is az a jellemző, hogy a választásokhoz közeledve a külföldi befektetők a politikai stabilitást, a megerősített kormányokat vagy a biztos többséggel kormányzó erőt kedvezőbbnek tartják, mint a bizonytalanságot. Emiatt tehát addig, amíg nem lehet tudni, hogy milyen kormánya lesz Magyarországnak, nem várható számottevő forinterősödés. A szakértő kifejtette: a forint euróval szembeni árfolyama korábban 297-303 forint között ingadozott, most viszont az látható, hogy a 308 és 314 közötti sávban mozog, és ez várható a következő hetekben is. Kivéve, ha a jegybank „nem húz elő valami nagyon meglepőt”.

Kovácsházi György emlékeztetett rá, hogy a négy évvel ezelőtti választásokat követően erősödött a forint, utána viszont a kormányzati bejelentések hatására hirtelen gyengült a magyar fizetőeszköz.

Erre számítanak a londoni elemzők

A monetáris tanács valószínűleg még végrehajt egy mérsékelt, 0,10 százalékpontos kamatcsökkentést. Ugyanakkor annak jelentős az esélye, hogy ezzel befejeződik az enyhítési ciklus, és ezt be is jelentik, vagy legalábbis erőteljes utalást tesznek rá – jósolják a londoni pénzügyi szakértők.

A Goldman Sachs bankcsoport elemzői szerint jó esély van arra, hogy a testület bejelenti az enyhítési periódus végét, azzal az indokkal, hogy az új alapkamat megfelel a célszint felé várhatóan lassan ismét elinduló inflációnak és a növekedésösztönzésnek is – számolt be róla az MTI.

Alaposan összeszedte magát a forint

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.