Üzleti tippek

Enyhítettek az áfatörvényen

Az Európai Bíróság decemberi ítélete szerint az exportértékesítés adómentességét szabályozó magyar rendelkezés ellentétes az uniós irányelvvel. A hazai szabályozás 2014. január elsejétől módosult, és a korábbi elmarasztaló határozatok felülvizsgálatára is lehetőség nyílik.

A 2013. december 31-éig hatályos magyar áfatörvény szerint az exportra (unión kívülre) értékesített terméket a teljesítés napjától számított 90 napon belül igazoltan ki kellett léptetni az EU területéről. Ennek hiányában az ügylet nem volt adómentes.

A gyakorlatban azonban többször előfordult, hogy a vevő hibájából vagy egyszerűen csak a kedvezőtlen körülmények miatt a termék nem hagyta el időben az unió területét. Emiatt a magyar szabályozás véglegesen megfosztotta az adózót az ügylethez kapcsolódó adómentességtől. Az unión kívül letelepedett vevő viszont nem, vagy csak ritkán fogadta el, hogy a beszerzése után – utólag – még a magyar áfát is megfizesse. Ez pedig az eladóknak komoly veszteségeket eredményezett.

Még jelentősebb károkkal kellett számolniuk abban az esetben, hogy ha a mulasztásra adóhatósági ellenőrzés során derült fény. Ilyenkor a NAV a meg nem fizetett áfa után még további 50 százalék adóbírságot és késedelmi kamatot is kivetett. A rendelkezés miatt összességében az eladó pluszköltsége akár az értékesítésért kapott ellenérték 40 százaléka is lehetett.

Az EB ítélete

Az Európai Bíróság véleménye ezzel szemben, hogy ha az áru igazolhatóan elhagyta az unió területét, akkor az adómentességet nem lehet megvonni az eladótól. S mivel az irányelv szerint az adómentesség ilyen szintű korlátozása sosem volt megengedett, ezért a korábban ilyen okból elmarasztalt cégek (ha a termékek vámhatósági kiléptetését igazolni tudják) jogosan kérelmezhetik az elmarasztaló határozatok felülvizsgálatát.

Változás 2014-től

Januártól az áfadirektívával való összhang érdekében a magyar áfatörvényt kiegészítették. Eszerint, hogy ha a kiléptetés 90 napon túl valósul meg, az értékesítés nem adómentes. Ha azonban a kiléptetés utólag, 360 napon belül igazoltan megtörténik, akkor az adóalany – a számla korrekcióját követően – jogosult fizetendő adóját utólag csökkenteni.

Kiket érint?

Minden olyan adózót:

– aki az export adómentességét az unió területéről történő kiléptetés csúszása miatt nem tudta érvényesíteni

– akinél az adóhatóság az exportügylet során alkalmazott adómentességet a 90 napos szabály megsértése miatt nem fogadta el

Mit tehet az, akinek nem igazolt exportértékesítés miatt áfafizetési kötelezettsége keletkezett?

Az EB ítélete alapján a 90 napos szabály megsértése miatt született korábbi elmarasztaló határozatok is ellentétesek az irányelvvel. Emiatt az ezzel kapcsolatban született adóhatósági határozatok felülvizsgálata kezdeményezhető. Továbbá, hogy ha az adózó az export kapcsán önmaga vallotta be és fizette meg az áfát, a döntés közzétételétől számított 180 napon belül (ez jogvesztő határidőnek számít!) önellenőrzés benyújtására van lehetőség.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik