Üzleti tippek

Mégis jár a vasárnapi pótlék

Jár az 50 százalékos pluszpénz a jelenlegi munka törvénykönyve (Mt.) szerint a kereskedelmi dolgozóknak – közölte az Országos Kereskedelmi Szövetség.

A szövetség szerdai közleményében egy korábbi sajtóhírre reagált, miszerint a Kúria döntése alapján a kereskedelemben nem kötelező a vasárnapi pótlék. A Magyar Nemzet hétvégén írt arról, hogy precedensértékű döntést hozott a Kúria a boltok vasárnapi nyitva tartása ügyében.

Az OKSZ kiemelte: időközben közzétették a döntést, amelyből kiderült, hogy az Mt. 2012 előtti, jelenleg már nem hatályos rendelkezéseit vizsgálták egy régi eset kapcsán.

Mint írták, a Kúria egy 2013. május 15-én meghozott eseti döntéséről van szó. Ebben a régi törvénykönyv hatálya alatt egy 2010-ben kiszabott munkaügyi bírság felülvizsgálatánál értelmezte a rendeltetése folytán vasárnap is működő munkáltató fogalmát. Beleértve ebbe a kereskedelmi tevékenységet is, mivel a régi Mt. ezt önállóan nem nevesítette.

A döntés során a Kúria már figyelemmel volt a tavaly július 1-jól hatályos új Mt. erre vonatkozó rendelkezéséhez fűzött miniszteri indokolására is. Eszerint a törvény “a kereskedelemről szóló törvény hatálya alá tartozó, kereskedelmi tevékenységet, a kereskedelmet kiszolgáló szolgáltató, valamint kereskedelmi jellegű turisztikai szolgáltatási tevékenységet folytató munkáltatónál (a lakosság vásárlási szokásait figyelembe véve) lehetővé teszi, hogy vasárnapra rendes munkaidő a kereskedelmi tevékenység keretében foglalkoztatott munkavállaló számára is beosztható legyen”.

Az új Mt. ezzel összefüggő rendelkezései idén augusztus elsejétől módosultak. A Kúria sem az új Mt.-vel, sem az augusztus elsejétől hatályos módosításával kapcsolatos felülvizsgálati üggyel eddig nem foglalkozott – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik