A GDP egyötödét adó, a foglalkoztatáshoz mintegy 40 százalékban hozzájáruló mikrovállalkozások eredményessége jelentős mértékben befolyásolja a hazai gazdaság teljesítményét.
A kétharmad szerint kell a hitel
A kutatás alapján azok a mikrocégek, amelyeknek már van valamilyen banki kölcsöne, jóval nyitottabbak a hitelfelvételre: 65 százalékuk gondolja úgy, hogy a hitel a fejlődés elengedhetetlen eszköze. Ezzel szemben a hitellel nem rendelkező cégek mindössze 26 százaléka tekint lehetőségként a banki kölcsönökre.
A hitelfelvételtől elzárkózó társaságok jellemzően csak akkor szánják el magukat a beruházásra (59 százalék), amikor ezt a nyereségükből megtehetik. Ez azonban értelemszerűen korlátozottabb fejlesztéseket tesz lehetővé.
Optimistább kilátások
Hasonló eredményeket hozott a Kavosz felmérése is, amelyben 500 cégvezető vett részt. A kutatásból kiderült, hogy a cégek nyitottak a fejlesztésre: a válaszadók 78 százaléka tervez beruházást a közeljövőben, közülük 90 százalék pedig hitelt is igénybe venne ennek megvalósításához.
A pozitív tendenciát mutatja, hogy tavaly még csak a megkérdezett társaságok 43 százaléka jelezte beruházási szándékát. Ezen vállalkozások 24 százaléka célként az ingatlanvásárlást, illetve -építést jelölte meg, 27 százalékuk a székhely vagy a telephely korszerűsítését. További 33 százalék informatikai fejlesztést, míg 40 százalék gép- vagy berendezés-vásárlást tervez a jövőben.
A hitelfelvételt tervezők döntő többsége (92 százalék) 50 millió forintnál kisebb összegű hitelt venne igénybe – áll a Kavosz felmérésében.