Üzleti tippek

Magasfeszültség a cégeknél

Sipos Anikó
Sipos Anikó

újságíró. 2013. 04. 16. 10:47

A gyengélkedő nemzetközi és hazai gazdasági klímánál sokkal jobban megnehezítik a cégek életét a belső problémák.

Korábban a témában:

Nem önmagában a külső körülmények determinálják egy-egy cég sorsát, a siker vagy kudarc sokkal inkább azon múlik, hogy a vállalkozás hogyan alkalmazkodik a megváltozott feltételekhez, és miként szervezi újjá belső működését – derül ki az RSM DTM Hungary felméréséből. A társaságok csaknem kétharmada jelölte meg problémái gyökereként a belső kihívásokat, miközben 17 százalékuk okolta a gazdasági válságot, 11 százalékuk pedig a jogi környezetet is megemlítette a bajok forrásaként.

A tanácsadó cég évente végzett kutatásából az is kiderül, hogy a belső problémák súlya növekvőben van, ugyanakkor változnak a hangsúlyok. Míg például 2011-ben a tőkehelyzet stabilizálása, a cégcsoportba tartozó társaságok struktúrájának, aktivitásának újragondolása és kiegyensúlyozása jelentette a leginkább megoldandó feladatot, addig tavaly az értékesítés szervezeti nehézségei és a vállalatirányítás változása került a belső kihívások élére. Emellett majdnem megduplázódott azoknak a társaságoknak az aránya, amelyeknél problémát jelentett a munkaerő menedzsmentje.

„Természetesen a belső problémák nem függetleníthetők teljes mértékben a külső gazdasági környezettől, de az eredmények rávilágítanak arra, hogy a cégek belső működésének áramvonalasítása, folyamataik ésszerű összehangolása, a lehetséges tartalékok feltárása és kiaknázása jelenti a legkomolyabb kihívást – magyarázta Kalocsai Zsolt elnök-vezérigazgató. Szerinte ez az origója annak, hogy a társaságok sikeresen megbirkózzanak a külső kihívásokkal: ellensúlyozzák a gazdasági válság hatásait, megoldást találjanak a külső piaci nehézségekre, valamint az adó- és jogi környezethez való alkalmazkodásra. „Erről tesznek minden évben tanúbizonyságot azok a cégek – köztük egyre több magyar vállalkozás is –, amelyek sikeresen szerepelnek a European Business Awards nemzetközi üzleti versenyen” – tette hozzá.

A sikeres belső építkezés azért is egyre fontosabb, mert a kutatás szerint az elhúzódó válság egyre több magyar vállalkozás életében okoz mélyülő problémákat.

A külső, piaci kihívások közül tavaly is leggyakrabban a vevői kör beszűkülése, a korábbi megrendelés-állomány visszaesése okozott problémát. Ez egyébként eszkalálódni látszik, hiszen míg 2011-ben szinte a társaságok fele panaszkodott erre, addig tavaly ez az arány már elérte a 62 százalékot. Ezzel párhuzamosan a cégeknek meg kellett küzdeni a konkurencia erősödésével, illetve a beszállítóikkal is. Mindebből az is következett, hogy belülről erősödött az új ügyfelek megszerzésére irányuló nyomás.

Európa legjobbjai után kutatnak

Az European Business Awards 2007 óta díjazza a kiemelkedő vállalati és egyéni teljesítményt Európa-szerte. Az EBA szakmai zsűrije eddig kétszer választott be magyar céget az „Az Év Vállalkozója” kategóriájának tíz legjobbja közé. Az idei versenyre június 21-ig nevezhetnek a cégek, amelyek közül nemzetenként 800 döntős mérkőzhet meg egymással a több kategóriában kiosztott díjakért.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Németh Sándor: Előfordult, hogy a szocialisták zsaroltak

Kommentek

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.