Üzleti tippek

Így verje nagydobra a fejlesztéseit

Az Invitel negyedjére hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az InnoMax Díjat. A versenyre február végéig nevezhetnek a vállalkozások. Az indulók között ott lesz az E.N.S. informatikai kutató és fejlesztő cég is.

Az InnoMax Díjra megvalósított ötletekkel, hatékonyságot javító innovációkkal és üzleti fejlesztésekkel pályázhatnak azok a társaságok, amelyek az Invitel valamilyen megoldását felhasználva értek el sikereket. Nem kizárólag szolgáltatás- vagy termékfejlesztéssel lehet pályázni, a lényeg az innováció. Így például termelési, logisztikai, egészség- és pénzügyi vagy akár HR-területről is érdemes nevezni. Az Invitel célja, hogy az InnoMaxon keresztül az üzleti maximalizmus és innováció megkapja azt a kiemelt figyelmet, amit megérdemel és amiről a gazdasági visszaesés miatt ritkábban esik szó mostanában.

„Akkor is győzünk, ha veszítünk”

Az E.N.S. Zrt. 2007 októberében alakult. Kezdetektől fogva innovatív kutatás-fejlesztésen alapuló eszközöket és rendszereket terveztek. A cég most egy olyan speciális tárhelymegoldást dolgozott ki, amellyel radikálisan csökkenthető az online jelenlét és keresőoptimalizálás költsége. „Szoros versenyben dőlt el, hogy a fejlesztéshez kit választunk hosszú távra üzleti partnernek. Az Invitel mellett szólt a kollégák szakmai felkészültsége és az új szerverterem, a DataCenter technológiai fejlettsége is” – magyarázta Nagy Balázs, az E.N.S. Zrt. vezérigazgatója. A cég szervereinek jelenleg 65 százaléka, azaz nagyjából 10 000 ügyfél rendszere az Invitelnél működik.

„Többéves munka után elérkezettnek látjuk az időt, hogy beszálljunk az InnoMax megmérettetésbe. A nevezéssel a versengésen túl más célunk is van: szeretnék idehaza megteremteni az IT-kutató fogalmát. A hírekben nagyon sokszor hallhatunk biológiai, genetikai vagy csillagászati kutatásokról.  Ezek lehet, hogy csak jóval később épülnek be az életünkbe, mégis szenzációként tekintünk rájuk. Rengeteg olyan informatikai fejlesztés van, amely kevés figyelmet kap, és szinte észrevétlenül teszi kényelmesebbé az életünket, eredményessé üzletünket. Szeretnénk, ha ezt a csendes forradalmat is észrevennék az emberek. Az Invitel versenyében ezeket az innovációkat is nagydobra lehet verni. Bárki nyerjen is az InnoMax Díjon, a lényeg, hogy még több figyelmet kapnak ezek a projektek, és rajtuk keresztül az IT-kutatók. Így mi az eszme okán mindenképpen győztesnek érezzük majd magunkat” – fejtette ki Nagy Balázs.

Az InnoMax versenyben idén is külön kategóriákban vetélkedhetnek a 5-19 fős, 20-69 fős és 70 fő feletti vállalatok. A pályázatra 2013. február 25-ig lehet jelentkezni a www.invitel.hu/innomax oldalon.

Kevesebb költséggel is uralhatja a webet

A vállalkozások számára az egyik legfontosabb dolog, hogy megtalálják őket az interneten. Aki az első oldalon van, az nyer, a siker esélye pedig egyre csökken, minél hátrébb kerül a cég a keresési listán. „Ahhoz, hogy egy vállalkozás uralni tudja az online keresők világát, jelentősen növelnie kell hivatkozáshálózatát, sőt a biztos siker érdekében saját weboldalát is érdemes többszörösen létrehoznia minimum 5-10 különböző releváns doménnév alatt. A hagyományos technikákkal ez nem olcsó dolog, sok cég nem engedheti meg magának anyagilag mindezt” – magyarázta a cégvezető.

Az E.N.S. egy olyan speciális úgynevezett keresőbarát-tárhely technológiát alkotott meg, amelyen keresztül egyebek közt látványosan csökkenthetik a partnervállalatok online jelenlétük, így a keresőoptimalizálás költségeit is, miközben jobb helyre kerülhetnek a találati listákon.

Hallgassa meg az interjút! Nagy Balázs vezérigazgatót Sipos Anikó először a kezdetekről kérdezte. A beszélgetés hossza: 5 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik